Cisco: Egymilliárd dollár felhőre
Egymilliárd dollárt költ a következő két évben pozíciói megerősítésére a felhő alapú megoldások területén a Cisco. A társaság tervei szerint főként új adatközpontokat hoznak létre ebből az összegből, amelyek a vállalat új felhő szolgáltatásainak hátterét adják majd - írja a Világgazdaság.
Bár kétségkívül logikus lépés a Cisco részéről a felhő alapú megoldások területén való terjeszkedés, mivel ebben a szegmensben robbanásszerű fejlődés várható a következő években, komoly riválisokkal kerül szembe a társaság és előfordulhat, hogy kissé későn hozták meg ezt a döntést. Az Amazon például évente többmilliárd dolláros bevételre tesz szert a felhő alapú szolgáltatásokból, de hatalmas adatközpontjaikra építve a Google és a Microsoft is komoly szereplője ennek a szegmensnek. A nagy technológiai cégek közül nagy lehetőségeket lát az IBM is ezen a területen, a cég januárban jelentette be, hogy 1,2 milliárd dollárt fordít felhő megoldásokra, majd február végén újabb egymilliárd dollár elköltéséről döntöttek.
Forrás: vilaggazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
- Keresik a legjobb hazai felhő-szolgáltatókat
- Nem vágynak a felhőbe a cégek
- A SUSE Cloud 3 az OpenStack legfrissebb kiadására épül
- Google Cloud Print szolgáltatás OKI multifunkciós készülékeken
- A SUSE Linux Enterprise Server az Amazon kormányzati felhőjében
- Adattörlés a felhőben
- IBM: 1,2 milliárd dollár felhőbe
- Felhőszolgáltatással és mobil megoldással bővül a Xerox DocuShare
- Dell-Red Hat: nagyvállalati szintű OpenStack privát felhő megoldások
- A Dell tovább bővíti nyilvános felhő szolgáltatásait
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A térbeli számítástechnika forradalma: Az üzleti innováció új dimenziója
Ahogy a vállalati informatika egyre bonyolultabbá és összetettebbé válik, úgy nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) jelentősége az üzleti innovációk terén. Ez a technológia lehetővé teszi a fizikai és digitális világ közötti zökkenőmentes kapcsolatot, és egyesíti a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság, az IoT és a mesterséges intelligencia adatelemzési képességeit. Ennek köszönhetően a vállalkozások új szintre emelhetik hatékonyságukat és innovációs képességüket.