Összefogott GE, az AT&T, a CISCO és az Intel a gépek és emberek együttműködéséért
A GE, az AT&T, a CISCO és az Intel március 27-én létrehozta az Industrial Internet Konzorciumot. A nonprofit nyílt csoport tagjainak közös munkája a technológiai silók lerombolására, a gépek közötti kommunikáció javítására, valamint a fizikai és a digitális világok közelebb hozására irányul.
Ehhez előbb egy közös nyelvet kell találniuk. „Egy kicsit még mindig olyan ez, mint a Bábel tornya" - mondja Salvo. „Hatékony új hálózatokban kell összehoznunk őket.”
A probléma megoldására a GE, az AT&T, a CISCO és az Intel létrehozta az Industrial Internet Konzorciumot. A nonprofit nyílt csoport tagjainak közös munkája a technológiai silók lerombolására, a gépek közötti kommunikáció javítására, valamint a fizikai és a digitális világok közelebb hozására irányul. A résztvevők közös architektúrákat és korszerű tesztelési környezeteket fejlesztenek a valódi ipari alkalmazásokhoz.
„Szerintem soha nem került még sor ilyen nagyszabású ipari együttműködésre" - mondta Bill Ruh, a GE Globális Szoftverfejlesztő Központjának alelnöke a New York Times-nak. „Így érhetjük el azt, hogy a gépek, az emberek és az adatok együttműködjenek.”
Salvo, aki a GE-t képviseli majd a csoportban, elmondta, hogy a konzorcium lényegében egy ökoszisztéma-alapú együttműködés, melynek célja, hogy az ipari internetet az innováció motorjává tegyék. „Az ipari internetben rejlő igazi értékek kiaknázásához nyílt szabványokra van szükségünk.”
A GE becslése szerint az ipari internet 10-15 billió dollárral növelhetné a globális GDP-t a következő két évtized folyamán. Bár az internetre kapcsolt eszközök száma már most is nagyjából 10 milliárdnál jár, ez csak 1%-át jelenti a lehetséges mennyiségnek. 2020-ra ez a szám várhatóan 50 milliárdra nő. (http://www.youtube.com/watch?v=dXmVpxkh9as)
Ruh szerint az operációs technológiák - azaz a gépeket felügyelő és vezérlő hardverek és szoftverek – internettel és információs technológiával való oly módon történő egyesítése, mely lehetővé teszi a gépek „gondolkodását”, máris átalakította az iparágak működését. „Itt nem csak arról van szó, hogy új szabványokat írunk, remélve, hogy az emberek majd alkalmazzák őket, hanem igazi megoldásokat biztosítunk, amelyek elősegítik az ipari internet terjedését" - fejtette ki Ruh.
Ruh példaként a telekommunikációs hálózatokat hozta fel, amelyek lerombolták saját silóikat és összekapcsolttá váltak. „Látjuk, hogy ezt más iparágakban is hasonlóképpen alkalmazhatjuk.”
A GE GridIQ elnevezésű okoshálózati rendszere például már most is sokféle – transzformerektől, okosmérőkről, a meteorológiai szolgálattól és a közösségi oldalakról (pl. a Twitterről) érkező – adathalmaz feldolgozásával segíti a közművállalatokat az áramszünetek előrejelzésében és megelőzésében.
Hamarosan üzembe áll öt szélerőműparkban (Oklahomában, Indianában és Illinois-ban) a GE megújuló energiákkal foglalkozó üzletága, a GE Renewables által fejlesztett nagy adathalmazokat kezelő rendszer, a Wind PowerUp is. A rendszerbe épített szenzorok és algoritmusok akár 420 000 megawattóra többletáram kinyerésére képesek a parkokban működő összesen 402 turbinából. Ez a mennyiség 33 000 amerikai átlagháztartás áramellátásához elegendő.
Ez még csak a kezdet. Guido Jouret, a Cisco Internet of Things (IoT) vállalatcsoportjának vezetője elmondta: „Tekintve, hogy a dolgok 99%-a még mindig nincs egymással összekötve, a dolgok interneten keresztüli összekapcsolása a következő ipari forradalom elindítója lesz.”
2013 második felében a GE több stratégiai beruházást indított a régióban is, melyek az ipari internet fejlesztését, valamint a GE európai jelenlétének további bővítését szolgálják.
Magyarországon, 11 milliárd forint (48 millió dollár) értékű fejlesztési program indult Magyarországon egy új egészségügyi információs rendszer kifejlesztésére, amelynek célja a döntéshozatal minőségének javítása és az egészségügyi ellátás hatékonyságának jelentős növelése.
A GE Healthcare üzletágának konzorciumi partnerekkel – a Pannon Egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel és az Országos Onkológiai Intézettel – együttműködésben végzett négy éves projektje finanszírozásából 6 milliárd forintot az állam, 5 milliárdot pedig a GE biztosít.
A program mintegy 180 szoftverfejlesztő mérnök számára kínál egyedülálló lehetőséget az eddigi egyik legkorszerűbb egészségügyi informatikai rendszer kifejlesztésére és tesztelésére. Az elektronikus beteg- és egészségügyi mutatókat és adatokat felhasználva az új rendszer a remények szerint segít az egyik legjelentősebb globális kihívás leküzdésében, azaz az egészségügyi ellátások emelkedő költségeinek visszaszorításában, a minőség, a hatékonyság és az eredményesség teljes szektorra kiterjedő javítása mellett.
A GE azt is bejelentette, hogy bővíti szoftverfejlesztési és elemzési kompetenciáit a Varsóban működő műszaki fejlesztő- és tervezőközpontjában (az EDC-ben). A központ a GE energiaipari, olaj- és gázipari, valamint repülésügyi üzletágainak ügyfeleit támogató innovatív, fizikai alapú analitikai megoldások fejlesztésével foglalkozik majd. A bővítésnek köszönhetően az ipari internetes fejlesztéseken dolgozó mérnökök száma az elkövetkező 5 év során 150-re nő a központban.
Kapcsolódó cikkek
- A GE oroszlányi gyárában előállított technológia menti meg az új-zélandi tavat
- Hamarosan jönnek az intelligens virtuális asszisztensek
- Az óceán mélyén tesztelik az orvosi képalkotó technológiát
- Halkabb, hosszabb üzemidejű táblagépek, PC-k készülhetnek
- Az Intel emberi érzékeléshez hasonló képességekkel ruházza fel készülékeit
- A földgáz jelentős szerepet fog kapni az energiamixben
- A vízbázisú akksik az elektromos járművek barátai
- Sugárhajtómű alkatrészek a nyomtatóból
- Cisco: igény van az átfogóbb kommunikációs megoldásokra
- Emberek és robotok az Elysium előtt
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?
A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.
Egyre magasabb szintekre tör az IT
Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70 százalékot is. Különösen igaz ez a bankokra, ahol az innovatív informatikai megoldások már a pénzügyi tranzakciók részét képezik.
Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.
A PwC megvette a GKID-t
A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül.