Komplex informatikai rendszer segíti az ÁNTSZ-hez beérkező adatok kezelését

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 29. 10:05

Komplex informatikai rendszer segíti ezentúl az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ) beérkező adatok kezelését; a rendszer jelentősen gyorsítja az ügykezelést, a statisztikai jelentések, kimutatások elkészítését - hangzott el a témában tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Kovács Attila helyettes országos tiszti főorvos elmondta, az országos rendszer segítségével rövidül az adminisztrációval, adatrögzítéssel eltöltött idő, valamint a különböző szakterületekről beérkező adatok bármikor összevethetők és naprakészek lesznek. Közölte, nemcsak a belső adatbázisokban történt változás, a honlap fejlesztése is megtörtént. Bizonyos engedélyezéseket már elektronikusan lehet a jövőben intézni és egyes igazgatási díjakat is be lehet fizetni online. A komplex informatikai rendszer országos kiterjesztésére és a nyilvántartások korszerűbbé tételére uniós forrásból 400 millió forintot fordíthattak.
 

A nyáron zárul az a szintén uniós forrásból megvalósuló program, amelynek során új, a vízfelhasználással kapcsolatos nemzeti információs rendszer jön létre, amely az ügyfelek számára felgyorsítja az ügyintézést, hatékonyan támogatja az adatok komplex elemzését, valamint a turisztikai szektor és a lakosság számára az adatszolgáltatást. A jelenleg is zajló projektre 395 millió forint uniós forrást biztosítanak.
 

Az indoklás szerint a rendszer létrehozására azért van szükség, mert mostanáig nagy problémát jelentett, hogy nincs érdemi, hasznosítható informatikai összeköttetés a környezetvédelem határterületi rendszereivel. Emellett még alapszintű összeköttetés sincs a vízhasználattal kapcsolatos adatrendszerek, valamint az ÁNTSZ-OTH által kezelt informatikai rendszerek között.
 

A közlés szerint az adatfeldolgozás a jelenleg meglévő rendszerben lassú és sok ember munkáját igényli, az orvosi kutatások számára nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű és minőségű információ a vízminőség és a lakosság egészségi állapota közti összefüggésekről.
 

Mint írják, ugyanez igaz a fürdővizekre és gyógyvizekre is: az adatok korszerűtlen módon, későn, csak megyei bontásban jutnak el az azt feldolgozó szakemberekhez, és mindez megnehezíti a turisztikai szektor tájékoztatását is. Az emberi fogyasztásra szánt, hazai és külföldi eredetű ásvány- és gyógyvizek esetében is kevés az információ azok élettani és egyéb hatásairól, tartalmáról - olvasható az ÁNTSZ sajtóanyagában.
 

A rendszer szorosan csatlakozik az új informatikai rendszerhez, így szintén lehetővé teszi az elektronikus ügyintézést, az információk országos lefedettségű gyűjtését, elemzését, feldolgozását.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Media össztűz: ma este kezdődik a 2025-ös szingapúri választási kampány

Április 25-én, pénteken este Szingapúrban kezdetét veszi a parlamenti választásokhoz kapcsolódó hivatalos politikai kampány, amelyet országos televíziós és rádiós csatornákon sugároznak. Az Infocomm Media Development Authority (IMDA) bejelentése szerint a kampányüzeneteket nyolc politikai párt és koalíció juttathatja el a választókhoz, kihasználva az ország fejlett infokommunikációs infrastruktúráját.​

2025. április 25. 04:12

Öt évig a Themze fenekén volt egy iPad Mini, ami most döntő bizonyíték egy büntetőügyben

A londoni Metropolitan Rendőrség 2024 novemberében egy iPad Minit talált a Temze folyóban, nem messze az O2 Arénától. A készülék több mint öt évig hevert a víz alatt, mégis sikerült adatokat kinyerni belőle, amelyek kulcsfontosságúak voltak egy bűnügyi hálózat felgöngyölítésében. 

2025. március 26. 15:28

Trump intézkedései, melyek megrengették az infokommunikációs szektort

Donald Trump másoodik elnöki ciklusa alatt máris számos döntés született, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolták az infokommunikációs szektort. Ezek az intézkedések nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is éreztették hatásukat, különösen az Európai Unióban, amelynek alkalmazkodnia kellett az új amerikai megközelítésekhez a digitális szabályozás terén.

 

2025. március 8. 15:17

Elon Musk és Donald Trump: A technológia és politika összefonódása az amerikai kormányzásban

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Donald Trump elnök kinevezése révén a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium társelnöke lett. Ez a lépés új dimenziót nyit a technológiai szektor és a politika kapcsolatában, miközben kérdéseket vet fel a kormányzati reformok irányáról és hatásairól.

 

2025. március 6. 11:22

Elon Musk e-mailes ultimátuma: káosz és ellenállás a szövetségi hivatalokban

Elon Musk, az amerikai kormányzati hatékonyság javításáért felelős vezető, e-mailben szólította fel a szövetségi alkalmazottakat heti teljesítményük igazolására, azzal a fenyegetéssel, hogy a válaszadás elmulasztása felmondásnak minősül. Az utasítás zűrzavart és ellenállást váltott ki a kormányzati szervekben.

 

2025. február 25. 19:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

2025. július 2. 13:07

Gyors net a bevásárlás mellé – Az Allee az 5G új korszakát hozza el

2025. június 24. 20:27

Kis nyelvi modellek, nagy vállalati előnyök

2025. június 17. 11:38