A Festipay lesz a Sziget rendezvényeinek kártyaszolgáltatója
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda a Cellum és a Cardnet Zrt. konzorciumát választotta fesztiváljainak - Sziget, Balaton Sound, VOLT és Gourmet Fesztivál – fizetési kártyaszolgáltatójául. A Festipay szolgáltatás számos rendezvényen bizonyított már.
A Festipay szolgáltatást biztosító Cellum-Cardnet több éves együttműködést kötött a Sziget Kulturális Menedzser Irodával. A megállapodás egyben azt is jelenti, hogy a hazai piac legnagyobb fesztiváljainak fizetési megoldásszállítója a Cellum-Cardnet lesz. 2014-től Festipay kártyával fizethetnek majd a legnagyobb hazai fesztiválokon a szórakozni vágyók.
A Sziget rendezvény portfóliójában szereplő fesztiválok teljesen készpénzmentesek. A plasztikkártya alapú Festipay kártya gyors, kényelmes és biztonságos készpénzmentes fizetést biztosít. A kártya elvesztése vagy esetleges megrongálódása esetén sem veszik el a pénz, hiszen a kártya letiltható (az előzetes SMS regisztrációt igénybe vevők számára), így az új kártyára átvihető a korábban feltöltött összeg.
Azzal, hogy a Sziget is a Festipayt választott, a Cardnet a régió legnagyobb érintőkártyás fizetési szolgáltatójává vált.
Kóka János, a Cellum elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy idén a korábban is megszokott funkciókat biztosítja majd a rendszer, de 2015-től a látogatók az okostelefonjuk segítségével, bankkártyájukról is feltölthetik és ellenőrizhetik az egyenlegüket. A Sziget Szervezőiroda innovatív megoldásaival már korábban is előremutató volt a nemzetközi fesztiválpiacon. Most a Szigettel együttműködve olyan intelligens megoldásokat fejlesztenek, melyekkel tovább erősíthetik pozícióikat ezek a fesztiválok a nemzetközi élvonalban.
Kapcsolódó cikkek
- EMMA 2.0 medikai alkalmazás – új távlatok az egészségügyi informatikában
- Bankkártya méretű mobileszköz töltő
- SUSE kGraft: nincs megállás
- Egy héttel később lesz az idei Sziget
- Beteg gyerekek szolgálatában a Google Glass
- Európába érkezett a Ricoh kattintható papír technológiája
- Táblázatokból webes üzleti alkalmazások egy magyar szoftverrel
- 3 éves projekt a városi adatközpontok energiahatékonyságának növelésére
- Sziget: Together lesz a himnusz
- Újabb színek a Sziget palettáján
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025
Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.
Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége
A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.