Szigorodik a kínai internet szabályozása

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 2. 14:10

Szigorúbb szabályok alapján az elmúlt hetekben számos kínai honlapot  - köztük a legolvasottabb hírportált - büntettek meg a hatóságok illetéktelen tartalom miatt, s a fokozott szigorra utal az állami média is.

"Rend nélkül nincs internetszabadság. A világháló kényelmet jelent, ugyanakkor számos negatív hatása is van, s számos rejtett veszélynek a forrása, vagyis szabályozásra szorul" - szögezi le szerkesztőségi cikkében a Zsenmin Zsipao című állami lap.
 

Az írás azt követően látott napvilágot, hogy hétfőn a kínai cenzorok négy nagysikerű amerikai tévéfilmsorozatot - így az NCIS vagy a Big Bang Theory sorozatokat - levettek az országos videoportálokról, előzetes figyelmeztetés és utólagos magyarázat nélkül.
 

A múlt héten a számos népszerű honlapot, a legolvasottabb hírportálok egyikét és a legnagyobb mikroblogot is magáénak tudó Sina vállalatot pornográf tartalmak közlésében bűnösnek találták, és irodalmi művek, videók és audiofelvételek közzétételére vonatkozó engedélyének bevonását helyezték kilátásba.
 

A kínai internet egyik legnagyobbjának "fennakadása a hálón" a kisebb szereplők számára is elrettentő erővel bír, s azokat fokozott öncenzúrára kényszerítheti. Emellett a korábbinál fokozottabb internetes szigor eljövetelét is jelezheti - állították megfigyelők az eset után.
 

Az internetnek "a pletykáktól való megtisztítására" az elmúlt évben nagyszabású kampány indult. Hogy a kormány számára milyen fontos a kérdés kezelése, az is jól mutatja, hogy az idén a kínai kiberstratégia kialakítására létrehozott internetbiztonsági szervet maga Hszi Csin-ping államelnök vezeti.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06