Kibertámadás érte a belga külügy informatikai rendszerét

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 12. 09:10

A belga külügyminisztérium informatikai rendszerét kibertámadás érte, melynek célja az ukrán válságot érintő információk lemásolása volt - közölte szombaton a belga kormány.

A minisztérium néhány nappal ezelőtt a katonai titkosszolgálat segítségével felfedezte, hekkerek ártalmas vírust helyeztek el informatikai rendszerében azzal a céllal, hogy az ukrán válsággal kapcsolatos információkat és dokumentumokat másoljanak le - adta hírül közleményében Didier Reynders külügyminiszter.

Elio Di Rupo miniszterelnök közölte, hogy vizsgálatot indított az okozott károk mértékének és a behatoló kilétének megállapítására. Hozzátette, hogy panaszt nyújtottak be a szövetségi ügyészségnek. A kibertámadásról beszámoló L'Echo és De Tijd napilap szerint a támadást az elmúlt hét végén Oroszországból indították.

A miniszterelnök emlékeztetett rá, hogy a kormány korábbi határozata értelmében 10 millió eurót szánnak a belga intézmények informatikai rendszerének megerősítésére, mivel egy kibertámadás-sorozat komoly hiányosságokra világított rá. A kormány azonban egyelőre nem léptette életbe a határozatot. Mindazonáltal - tette hozzá - semmilyen pótlólagos beruházás nem képes teljesen ártalmatlanítani a kibertámadásokat vagy a kémtevékenységet.

 

forrás: hirado.hu

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Biztonság és hatékonyság a Cloud NAS operációs rendszerben

A QNAP Systems, Inc. (QNAP) bemutatta a QuTScloud c5.2 verzióját, a legújabb frissítést a Cloud NAS operációs rendszerhez. Az új verzió bevezeti a Biztonsági központot, egy proaktív biztonsági alkalmazást, amely figyelemmel kíséri a Cloud NAS fájltevékenységeit, és védelmet nyújt a zsarolóvírusokkal szemben. Emellett a QuTScloud c5.2 jelentős optimalizálásokat kínál, egyszerűsítve a műveletek és a menedzsment folyamatát a gördülékenyebb felhasználói élmény érdekében.

2025. március 25. 11:34

Kamu vállalkozások a Google térképeken

A Google jogi lépéseket tett olyan csalók ellen, akik több mint 10 000 hamis vállalkozást regisztráltak a Google Maps szolgáltatásban, megtévesztve ezzel a felhasználókat és károsítva a valódi vállalkozásokat.​ 

2025. március 24. 20:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01