Működő memóriakártya az óceán mélyéről
Egy memóriakártya került elő az óceán mélyéről, melyről még a képeket is sikerült megmenteni. A fényképezőgép két évig feküdt a tenger mélyén, ám mostanra szerencsésen visszatért gazdájához.
Paul Burgoyn a Vancouver-szigeteknél szenvedett hajótörést, és így került az óceánba a fényképezőgépe még két évvel ezelőtt. A masina most előkerült, amelyben a memóriakártyát sértetlen, működő állapotban találták meg.
A fényképezőre 12 méter mélyen bukkant rá a Bamfield Tengerkutató Központ két diákja, és a benne lévő Lexar Platinum II, 8 gigás memóriakártya még mindig ép.
Egy képet meg is osztottak Twitteren, és kérdezték, ismeri-e valaki a képen szereplő embereket. A bamfieldi partiőrség egyik tagja ismerte fel Burgoynt, mert ő mentette meg két évvel ezelőtt.
A férfit sokkolta, hogy örökre elvesztetnek hittt gépe elkerült az óceán mélyéről, és még a rajta lévő képek sem vesztek el. Hozzátette, hogy nagyon szívós kis kártyáról van szó, amely a technológia egy csodás darabja. Tiszteletét fejezte ki az elektronikai eszközök felé.
Forrás: CBA.ca
Kapcsolódó cikkek
- Megvannak a TechShow, a CESA és a Fintech&Sales Demo Day döntősei
- Nem robban be a virtualizáció
- Tíz év a szuperszámítástechnika mércéjével
- Az Eaton virtualizációs fejlesztésekkel készül 2014-ben
- A légkondi mint a lakás dísze
- Bemutatkozott a Lytro ILLUM
- A Sharp weboldalán megcsodálhatjuk a sarki fényt
- Magyar cég kínálatában a Tecnomatix digitális gyártási termékcsalád
- Telemedicina: életmentés a Telenor segítségével
- A nyomtatás evolúciója – múlt és jelen
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.