Hétfőn lehet jelentkezni a szélessávú frekvenciapályázatra

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 13. 11:22

Hétfőn adhatják be jelentkezésüket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)  szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasznosítási  pályázatán indulók. A jelentkezéseket június 17-én 10 órakor közjegyző jelenlétében bontja fel a kiíró.

A jelentkezések bontásakor az NMHH még nem vizsgálja sem az alaki, sem a tartalmi érvényességi feltételeket, kizárólag azt rögzíti, hogy a jelentkezők mely csomagra nyújtottak be ajánlatot. Ezt követően a kiírónak 15 nap áll rendelkezésére az alaki érvényességi feltételek vizsgálatára, és ha ezeknek megfelel a jelentkező, úgy az MNHH pályázati nyilvántartásba veszi, és csak ezután következik a pályázatok tartalmának vizsgálata, majd az értékelés. A nyilvántartásba vett résztvevők listáját az NMHH honlapján közzéteszi.
 

A pályázatok értékelésénél a kiíró figyelembe veszi a pályázó által megajánlott díjat, valamint a lefedettségre és annak ütemezésére vonatkozó kötelezettségvállalást.
 

A pályázati eljárást lezáró döntést a hirdetmény közzétételét követő 45. és 150. nap között kell meghoznia az NMHH-nak, és ez a  határidő egy alkalommal legfeljebb 30  nappal meghosszabbítható a pályázati dokumentáció szerint.
 

A pályázati felhívást 2014. május 22-én tette közzé az NMHH, így a nyertesek kihirdetése a július 6. és október 19. közötti időszakban várható. 
 

A hatóság a Magyarországon mobiladat-forgalomra még nem használt 800 és a 2600 megahertzes (MHz) frekvenciasávokat, valamint a 900, az 1800 MHz-es, továbbá a 26 gigahertzes (GHz) sávokból még ki nem osztott részeket hirdette meg értékesítésre.
 

Az NMHH a meghirdetett frekvenciablokkokat kilenc csomagban értékesíti, amelyek egyszeri értékesítési díjminimuma együttesen 104  milliárd forint. A legértékesebb, A, B és C csomag pályázati díjai 33,2 milliárd, 31,7 milliárd és 27,2 milliárd forint. Ezek mindegyike tartalmaz 800, 900 és 2600 MHz-es blokkokat, és közülük egy pályázó kizárólag egyre szerezhet frekvenciahasználati jogosultságot.
 

A nyertesek a frekvenciákat 2034-ig jogosultak használni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10