Hazánkba is megérkezett az LG csúcskészüléke
Július 4-től kapható a G3
Az LG Magyarországon is bemutatta zászlóshajó okostelefonját, a G3-at. A telefon nem csupán a vállalat háza táján bír kiemelt figyelemmel, de a piacon is, hiszen az első olyan készülék, amelyet QHD kijelzővel vérteztek fel.
Végre a hazai sajtó képviselői is kezükben foghatták a sokat emlegetett G2 utódot. Elődjéhez képest jelentős fejlődésen ment keresztül, ha csak az exkluzív kijelzőt nézzük, de számos más újdonságot is tartogat a telefon.
Ütős masina
Bár már beszámoltunk korábban arról, pontosan milyen specifikációkkal érkezik a G3, mégis érdemes kitérni néhány dologra. A dél-koreai gyártó sok tekintetben kitett magáért, hiszen nem csupán szoftver fronton tett bele apait-anyait, hanem a telefon hardver felszereltsége is kiemelkedő.
A 5,5 hüvelykes kijelzővel megáldott készülék QHD megjelenítőt (2560 x 1440) tudhat magáénak, amely nagyjából kétszerese a Full HD felbontásnak. Az LG törekedett arra, hogy minél nagyobb felület álljon rendelkezésre, így a keret méretét minimálisra csökkentették.
A vállalat úgy gondolja, a fényképek minősége nem a megapixelekben rejlik, így a kamera a G2-höz hasonlóan 13 megapixeles maradt, viszont továbbfejlesztettek számos funkciót, és újakkal is bővült a sor.
A nagyfelbontású kijelzőhöz méltó 3000 mAh-es akkumulátor párosul a G3-hoz, amely grafit katódja révén hosszabb üzemidőt képes biztosítani a készüléknek.
Továbbfejlesztett kamera
Továbbfejlesztették az optikai képstabilizátort, amelynek révén az elmozdulást három oldalról is képes korrigálni. A G2-es modellnél ez még csak két oldalról valósult meg.
A dupla LED vakuval felszerelt kamera pedig lézeres autófókusszal rendelkezik. Ez nem csak a kép élességében hoz jelentős javulást, hanem a gyorsaság terén is. A rossz fényviszonyok között valóban hasznát vehetjük az újdonságnak, ugyanis képes felmérni az adott tárgy és a kamera közti távolságot, és ennek fényében rögzíti az adott képet.
Az LG új szlogenje, a „The simple is the new smart”, vagyis az egyszerű az új „okos” a kamera kezelésénél méltán beigazolódik, mert bár számos új technológiai fejlesztés, funkció párosul hozzá, mégis egyszerűbbé vált a kezelés. Nincs szükség külön fókuszálásra és exponálásra, egyszerűen csak koppintani kell az adott tárgyra, amelyre fókuszálunk, és már készül is a fénykép. Ez talán ismerős lehet, hiszen más gyártóknál is találkozhatunk hasonló megoldással.
Méhes László, a vállalat termékspecialistája kifejtette, hogy a selfie immáron külön fogalommá vált, és ezt az LG is szem előtt tartja. Így nem csak a fő-, hanem az a 2,1 megapixeles előlapi kamerát is továbbfejlesztették. Nagyobb képérzékelőt és fényrekeszt kapott, ezáltal több fény jut az egyes rekeszekbe.
Az úgynevezett „selfie-módot” pedig már kézmozdulattal is lehet vezérelni. Ha szeretnénk, hogy exponáljon, ökölbe szorítjuk a kezünket a kamera előtt, és felismerve az adott mozdulatot, három másodperces visszaszámlálás után megtörténik a kép rögzítése.
Videózásnál pedig egy önműködő mikrofon áll rendelkezésre, ez képes bemérni a környezetét, ezáltal pedig meghatározni az optimális hangszintet. A videók és zenék lejátszásánál a hangok tisztaságát a beépített 1 W-os, Boost AMP funkcióval felszerelt hangszóró biztosítja.
Tanultak a hibából
Újdonság a G2-höz képest, hogy a készülék hátlapja levehető, így nemcsak az akkumulátor cserélhető, hanem ezáltal a készülék tárhelye is bővíthető microSD-vel. Korábban többen panaszkodtak arra, hogy a G2 tárhelye nem bővíthető, többek között ezért is újított most a vállalat.
Fémes dizájn
Prémium telefonhoz illően fémes hatású burkolattal látták el a telefont, amely a vékony kereten is körbefut. Ez utóbbi – ahogy fogalmaztak – immáron a vállalat védjegyévé vált. Az ívelt kialakítás (Floating Arc) a kényelmet is szolgálja, ezáltal sokkal kényelmesebb a kezünkben tartani a telefont. A szálcsiszolt fém kinézetű burkolat azért sem utolsó szempont, mert nem csak strapabíróbbá teszi a készüléket, mint a hagyományos műanyag borítás, hanem az ujjlenyomatunk sem rondítja el a megjelenést.
Hasznos funkciók
Méhes László elmondta, hogy az LG hisz abban, hogy a kezelőfelület és a felhasználói élmény nagyon, hiszen ezek teszik igazán szerethetővé a készüléket, és úgy vélik, azok az apróságok, amelyeket elrejtettek a G3-asban, tovább emelik a színvonalat.
Különféle kutatásokat végeztek, hogy mire kellene odafigyelni, és három dolog került szóba: az intelligens értesítések, a billentyűzet és a biztonság.
Billentyűzet
Az intelligens billentyűzet gépelési szokásainkhoz igazodva növeli a felhasználói élményt, melynek méretét kézmérettől függően állíthatjuk be, és nem kell folyton a gépelési sort nézni, ugyanis egy újításnak köszönhetően a betűk fölött is megjelenik, amit írunk. Ezáltal csökkenthető a hibák száma, és szemünk is kevésbé fárad el, mintha a folytonosan pásztáznánk a képernyő két része között.
Értesítések
Biztos sokakkal előfordul, hogy egy bejövő hívásra nem válaszolnak, mert éppen fontos teendőjük van. A G3 30 perc elteltével emlékezteti a felhasználót arra, hogy vissza akarja-e hívni az illetőt, ezáltal nem feledkezünk meg róla. Olyan, mint egy személyi asszisztens, hiszen például az időjárási viszonyoknak megfelelően javaslatot tesz arra, hogy adott esetben szükség van-e esernyőre, milyen ruhát vegyünk fel stb. Ha pedig sok nem használt fájl van a telefonon, rákérdez arra, hogy szeretnénk-e őket törölni.
A nem mentett számokat is figyeli a telefon. Ha sokat hívunk egy adott számot, felajánlja, hogy mentsük el a névjegyek közé. Ha pedig merül az aksi, akkor is figyelmeztet, hogy tegyük fel töltőre, illetve váltsunk kímélő üzemmódra.
Biztonság
Az intelligens billentyűzár, vagyis a Knock Code funkció az idei Mobile World Congressen mutatkozott be, ennek segítségével egyedi koppintással oldhatjuk fel a készüléket, így növelve a biztonságot. Ha viszont csak az időt szeretnénk megnézni, nincs szükség a teljes feloldásra. A korábbi Knock On, vagyis dupla koppintással a zárolt kezdőképernyőn megjelenő fontos információkat láthatjuk.
A Content Lockkal az egyes tartalmakat védhetünk a telefonon, ha nem szeretnénk, hogy azt mások is lássák. Ezek a fájlok külön mappában tárolódnak, és csak adott jelszó vagy adott minta segítségével tekinthetők meg.
A Kill Switch-csel pedig tilthatjuk, illetve zárolhatjuk a készüléket, ha ellopják. Ezeken felül arra is szolgál, hogy távolról le tudjuk törölni a tartalmakat a telefonról.
Elérhetőség
A készülék július 4-étől kapható hazánkban a három mobilszolgáltató kínálatában. A G3 elektronikai áruházakban is elérhető lesz, ám a hivatalos árról még nem beszélt a vállalat.
Részletes specifikációk:
Hálózat:
2G : GSM 850/900/1800/1900 MHz
3G : 850/900/1900/2100 MHz
4G : Cat4. B1(2100) / B3(1800) / B7(2600) / B8(900) / B20(800) MHz
Méret: H x Sz x Mé (mm): 146,3 x 74,6 x 9,1 mm
Súly (g): 153,7 g
OS version: Android 4.4 KitKat
Processzor: Qualcomm / MSM8974AC /Quard 2.45Ghz
Kijelző felbontás, színmélység: 2560 x 1440 (qHD)
Kijelző méret: 5.5"
Elsődleges kamera: 13MP
Kamerafelbontás (MP): 13MP(4160x3120), W10M(4160X2340), 9M(3120X3120), 3M(2048X1536)
Másodlagos kamera (VT): 2.1MP
Digitális zoom: 8x
Maximum videófelbontás - képkocka/másodperc: UHD(3840x2160), FHD(1920x1080), HD(1280x720), 120HD(SLOW MOTION 1280x720)
Akkumulátor: Li-ion, 3000 mAh (kivehető)
Hálózat: 4G / LTE / HSPA+ 21 Mb/s (3G)
Csatlakoztatási lehetőségek : Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac , Bluetooth 4.0 Smart-kompatibilitás (Apt-X), NFC, SlimPort, A-GPS/Glonass, USB 2.0
SlimPort, A-GPS/Glonass, USB 2.0
Szín: metálfekete, selyemfehér, fénylő arany
Egyéb: intelligens billentyűzet, intelligens értesítés, Knock Code, vendégmód stb.
Kapcsolódó cikkek
- Okostelefonos applikáció segíti a vöröskeresztes elsősegélynyújtókat a Balatonnál
- Augusztustól a magyar üzletekben is kapható a Galaxy S5 mini
- BlackBerry Blend – ahol a platformok találkoznak [Videó]
- Napi három órát okostelefonoznak a fiatalok
- Megérkezett a Nokia X2
- LG: látásunkhoz és arcunkhoz idomuló elektronikai termékek
- Megérkezett az LG G3
- Akár 86 367 lehetséges telefonzár az LG Knock Code-dal
- Hazánkban az LG hajlított okostelefonja
- Hazánkban az LG Optimus L9 II
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Novák Pétert választották meg az MRSZ elnökének
A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az egyesület elnökének az elkövetkezendő hároméves ciklusra. Novák Péter 6 év után váltja az elnöki székben Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját. A Premier Kultcaféban tartott közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú Elnökségének tagjait, valamint a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. Az MRSZ három alelnöki* székét a hirdetők delegáltjaként Mérő Ádám, a média szektor képviseletében Vidus Gabriella és a szolgáltató szektorban Gulyás János foglalhatja el a következő időszakban. A közgyűlés kezdetekor a Reklámszövetségben való tisztségviselői munkáktól közel 20 év után búcsúzó Hivatal Pétert a Reklámszövetség korábbi elnöksége a MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag kitüntetéssel jutalmazta.
Új elnököt választott az Ecommerce Hungary
Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.
21 cég részesült elismerésben a 2024-es Kiválóan Vezetett Vállalatok díjátadóján
Szeptember 26-án, egy díjátadó gála keretein belül lezárult a Deloitte Private 2024-es Best Managed Companies mentorprogramja, mely a hazai magánvállalatok támogatására és elismerésére jött létre. Az idei év során 8 új cég csatlakozott a magyar, és egyben a nemzetközi Best Managed közösséghez, összesen pedig 21 hazai magánvállalat érdemelte ki a minősítést.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Az űrhajósokat is kisegítő, ötvenéves kézi számítógépet is bemutatnak a Kutatók Éjszakáján
A Neumann Társaság idén is izgalmas programmal várja az érdeklődőket a 2024. szeptember 27-i Kutatók Éjszakáján: a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Kiállításon az idén 50 éves HP-65-öst, a világ első programozható zsebszámológépét is megismerhetik, amely a hetvenes években még az amerikai űrhajósokat is segítette az Apollo-Szojuz program során.