Webox csomagátadó automaták – a még rugalmasabb vásárlás
A webshopok sokat lendítettek a vásárlás egyszerűsödésén, ám a csomagok átvétele még így is sokszor körülményesnek tűnik. Ha pedig úgy döntünk, személyesen vesszük át, a sorban állás az újabb akadály. A Webox csomagátadó automata viszont ezeket is áthidalhatja.
Talán elsőre furcsának tűnhet az ötlet, de ha már van ital-, csoki- vagy pénzautomata, miért ne lehetne csomagautomata is? Nos, az ötlet már megszületett, és már hazánkban is elérhető.
A Webox névre keresztelt megoldás azok számára hasznos, akik nem szeretnének a futárra várni, és a csomagátvevő helyeken sorban állást elkerülnék. Az országban év végére több mint 80 csomagmegőrzőre emlékeztető átvevőponton juthatnak hozzá az ügyfelek a csomagokhoz, ha ezt az opciót választják. A fővárosban több mint 40-et és vidéken is nagyjából ennyit üzemelnek be.
Igaz, a méret korlátozott, egy mosógépet már nem lehet ilyen módon átvenni, de egy mikrohullámú sütő még éppen befér a 2,3 méter magas és 94,2 centiméter mély raktérbe. A védelemről pedig az acéllemez kialakítás és a mágneszáras ajtó gondoskodik. Ezen felül pedig biztonsági kamerákat is szereltek rájuk, egy-egy darabra összesen hármat.
A nyitás sem olyan egyszerű. Két lépcsős folyamaton keresztül juthat valaki a csomagjához: ehhez pedig azonosító kódpárra van szükség, melyet csak a megrendelő tudhat.
Új szállítási mód
Azok a webshopok, melyek kínálják ezt a megoldást, a rendelésnél megadják külön opciónak a Webox szállítási módot. Aki így szeretné átvenni csomagját, ezt kiválasztja, és a menübőla számára megfelelő terminált. A szállítmány mindössze egy munkanapon belül az automatába kerül, ahonnan 72 óráig átvehető.
Jelez, ha megérkezett
A felhasználók automatikus értesítést kapnak SMS-ben vagy e-mailben arról, ha a küldemény már a helyére került. Itt kapják meg az egyedi nyitókódot, valamint egy QR-kódot is. Erre a kettőre van szükség, valamint a mobilszám megadására ahhoz, hogy a csomag jogos tulajdonosához kerüljön. Természetesen, a fizetés is elengedhetetlen része a procedúrának. Az automatákon beépített kártyaolvasó is található, így az utánvétes fizetésre is lehetőség nyílik.
Nem kell ott lennünk
Ha van olyan személy, akiben megbízunk, akár rá is bízhatjuk a csomag átvételét, hiszen minden szükséges adatok megadhatunk neki, nem kell feltétlenül nekünk elmenni érte, ha éppen nem érünk rá. Akkor is hasznos, ha egyik jó ismerősünk egy automata közelében lakik, hiszen nem kell végigutaznunk a fél város a csomagunkért.
Még több automata
Összesen 80 automatát üzemelnek be év végére hazánkban, de ez még csak a kezdet. A 42 budapesti és 38 vidéki automata jövőre további 50-nel bővül, 2016-ra pedig 300 a cél. A használók köre pedig folyamatosan bővül, de már a kezdeteknél is olyan partnerekkel dolgoznak együtt, mint az Extreme Digital vagy a PCLand.
Kapcsolódó cikkek
- Növekvő árbevétel a Telenor Magyarországnál
- Az eMAG újabb lépése, hogy az első számú magyar online kereskedő legyen
- Egyre többen keresik a HbbTV-szolgáltatást
- A Gartner a legjobbak közzé sorolta a Xeroxot
- Új szolgáltatás a Vateránál
- NetIQ PlateSpin Forge 4: jolly joker az informatikai szolgáltatások védelmére
- Az ASTRA 5B műhold megkezdte működését
- Akár tízezreket is spórolhatnánk a neten
- Megjelent az AIDA64 4.50-es verziója
- Minden tévét „okossá” változtat a UPC új szolgáltatása
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Techóriások özönlöttek a Városligetbe
Az AI Summit 2024 grandiózus eseményként vonzotta a mesterséges intelligencia iránt érdeklődőket a Városligetbe szeptember 9-én és 10-én. Az Indamedia kiadó által szervezett konferenciára a jegyek már az indulást megelőző napokban elfogytak – a rendezvény két napjára közel 3000-ren léptek be. Itt az AI-t gyakorlatilag minden aspektusból megközelítették, és olyan nemzetközi technológiai nagyágyúk is képviseltették magukat, mint a Microsoft, az Amazon, a Google, de még a Financial Times is.
Belföldön az elmúlt 2 évben megduplázódott a nyári adatforgalom
A Yettel összesített adatok alapján folyamatosan vizsgálja a hálózatán zajló forgalom típusát és intenzitását mind a belföldön, mind a külföldön mobilt használó ügyfelek esetében. Most a szabadságokkal teli nyári időszakot elemezte a vállalat, érdekes megállapításokat nyerve az adatokból.
Megújult fizetési felülettel erősíti tovább pozícióját az online fizetési piacon a Barion
Magyarország egyik vezető fintech vállalata, a Barion, jelentős frissítéseket vezetett be fizetési rendszerében, amelyek még jobb vásárlói és felhasználói élményt biztosítanak. A jelenleg 17 000 e-kereskedelmi partnert és 500 000 felhasználót kiszolgáló, adatvezérelt online fizetési megoldásokat nyújtó magyar cég modern és letisztult designnal, új biztonsági funkciókkal és egyszerűsített navigációval teszi még könnyebbé a fizetési folyamatot a vásárlók számára.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodott grandiózus projektet hosszútávon a köz szolgálatába állítsa.
Már több, mint 1,2 milliót lopnak el egy-egy család számlájáról a csalók
Minden egyes nap 60 millió forintot, átlagosan 1,2 millió forintot lopnak el a csalók bankszámláinkról. A bankkártyás csalásokban érintett átlagösszeg egy év alatt 10 ezer forinttal, átlagosan 43 ezer forintra emelkedett. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint vannak már kedvező jelek, számos intézkedés is segíti az embereket, de attól senki nem fog tudni megvédeni minket, ha mi magunk segítjük a csalókat adataink kiadásával, pénzünk hozzájuk utalásával.