Nincs akadálya az Apple-Beats összeolvadásnak
forrás: Prím Online, 2014. július 29. 10:33
Az Európai Bizottság rábólintott az Apple eddigi legnagyobb értékű akvizíciójára, a Beats Electronics megvásárlására. A cég még május elején jelentette be az online zenei szolgáltatást nyújtó, illetve fejhallgatókat készítő társaság akvizícióját.
Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint a felvásárlás nem kelt aggályokat, mivel a két cég együttes piaci részesedése a fejhallgató piacon alacsony lesz, emellett a kemény versenyre kell számítaniuk ezen a területen, illetve az online zeneszolgáltatásban egyaránt. Az összesen 3 milliárd dollár értékű akvizíció az Apple történetének legnagyobb összegű felvásárlása. A megállapodás értelmében 2,6 milliárd dollárt készpénzben, a fennmaradó 400 milliót pedig részvényekben fizetik ki.
A Beats Electronics prémium kategóriás mikrofonok és fejhallgatók gyártására szakosodott, januárban pedig egy előfizetős online zenei szolgáltatást is elindítottak Beats Music néven. A kiszemelt vállalat tavaly 1,2 milliárd dolláros bevételt ért el, és a sikereinek köszönhetően a közelmúltban 500 millió dolláros befektetéshez jutott egy kockázati tőke cégtől. Az Apple eddigi legnagyobb összegű akvizíciója 400 millió dolláros volt 1997-ben, akkor a NeXT Computer Systems-t vették meg.
HVG.hu

Kapcsolódó cikkek
- Rekordszintű negyedik negyedévi bevétel és nyereség az Apple-nél
- Apple: 94 százalékos éves nettónyereség-növekedés
- Az Apple kezében a Beats
- Zenecéget vásárol az Apple
- A Xeroxé lett a Smart Data
- A Vodafone mobilszolgáltatót környékezi az AT&T
- Elcsábította a Burberry vezért az Apple
- Újabb kínai Apple-beszállítót gyanúsítanak munkajogi visszaélésekkel
- Rekordot állított fel az Apple 17 milliárd dollárnyi kötvény kibocsátásával
- Csökken az Apple részesedése a táblagéppiacon az idén
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24