A Microsoft átnevezheti az Internet Explorert
Nem meglepő a Microsoft háza táján az átkeresztelés – gondoljunk csak például a SkyDrive – OneDrive példára. Bár ott egy védjegyoltalom alatt álló névről volt szó, itt pedig a böngésző jövője foroghat kockán. Az Internet Explorert ugyanis fokozatosan taszítják le a trónról a vetélytársak. A sokáig vezető helyen álló versenyzőt már lekörözte a Google Chrome (38,5% vs. 21,2%).
A Microsoft böngészőjét már sok kritika is érte, és a nevet is elkezdték kifigurázni. Gúnynevén Internet Exploder, vagyis „internetes gyújtóeszköz” jelzővel is illetik, amely nem túl hízelgő rá nézve.
Az Internet Explorer csapata nem erősítette meg a névváltoztatás bizonyosságát, mindössze annyit közöltek, hogy ennek lehetőségéről is beszéltek már. Ráadásul a névcsere több problémát okozhat, mint amennyit megoldana, hiszen számos elhibázott próbálkozást láthattunk már gyakorlott vállalatoktól e téren.
Forrás: Übergizmo.com
Kapcsolódó cikkek
- Xbox One-ra, PlayStation 4-re és PC-re is érkezik a GTA V
- Népszerűbb a Chrome az USA-ban, mint az IE
- Biztonsági hiba az Internet Explorerben
- Microsoft Mobile névre vált a Nokia mobil részlege
- Windows 7-re is elérhető az Internet Explorer 11
- Az IE10-zel akár nosztalgiázni is lehet majd
- A Firefox4 megelőzte az IE9-et
- Kétmilliónál több IE9-letöltés 24 óra alatt
- Internet Explorer 9 – Visszahozza a felfedezés örömét
- Nyomkövetés ellen is véd majd a Microsoft új böngészője
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra rajtol a Siemens Media Award: a technológiai újságírás legjobbjait keresik
Mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban vagy beszélgetőtársként, biohulladék-újrahasznosítás és duplázó magyar nyertes, aki a régiós fődíjat is hazavitte – ilyen is volt a tavalyi Siemens Media Award. Most újból megnyílik a nevezés a több éve futó versenyre, és ismét lehetőséget kapnak a technológiai témákban kiemelkedőt alkotó újságírók és tartalomkészítők, hogy nemzetközi szinten is megmérettessék magukat.
Tízezrek készülnek karrierváltásra – így alakítja át a felnőttképzés a munka világát
2026 januárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva átlagosan háromszorosára emelkedett a TanfolyamGURU felnőtt- és szakmai képzései iránti érdeklődések száma, és a lendület azóta sem csökkent. Ez a kiugró adat nem pusztán egy oktatási platform sikerét tükrözi, hanem egy szélesebb gazdasági és társadalmi átrendeződés része. Olyan folyamat zajlik, amely újradefiniálja a képzés, a foglalkoztathatóság és a gazdasági biztonság szerepét – nemcsak Magyarországon, hanem globális szinten is.
Epson-sikertörténet: a 2026-os év legjobb szkennercsaládja
Az Epson elnyerte a Keypoint Intelligence elismerését, és megkapta a 2026-os Scanner Line of the Year díjat, amely az év legjobb szkennercsaládját jelöli. A Keypoint szigorú teszteknek vetette alá az Epson szkennereit, és a teljes termékcsalád kiemelkedő teljesítményét dicsérte.
A jövő vizesblokkjai: robotok gondoskodnak a higiéniáról és a rendelkezésre állásról
A kognitív robotika („Physical AI” – fizikai mesterséges intelligencia) úttörője, a NEURA Robotics, stratégiai partnerséget kötött a nemzetközi építőipari és infrastruktúra-szektor piacvezető tanácsadó vállalatával, a Drees & Sommerrel. A cél közös: olyan épületeket létrehozni, amelyek nemcsak működnek, hanem öntanuló, interaktív rendszereként működnek – valós időben együttműködve az emberekkel és robotokkal. A kezdeti fókusz a vizesblokkokra esik, ahol az automatizálás, a higiénia és a rendelkezésre állás kiemelten fontos.
A pillanat művészete: a Magic8 Pro a spontán fotók mestere
Egy városi séta alkonyatkor, egy hirtelen elcsípett mosoly, a fények játékai egy kávézó ablakán át – a Valentin-napi randevúk apró, megismételhetetlen pillanatai ritkán várják meg, hogy előkapjuk a „nagy gépet”. A HONOR Magic8 PRO éppen ezekre a pillanatokra készült: amikor a pillanat fontosabb, mint a beállítások. A készülék kamerarendszere nemcsak a magas felbontásról szól, hanem arról, hogy mit veszünk észre a világban – és mit tudunk ebből megőrizni.

