Hackerek háborúellenes jelszavakat helyeztek el Szentpétervár központjában
Szentpétervár központjában számítógépes kalózok az ukrajnai konfliktus kapcsán háborúellenes jelszavakat helyeztek el csütörtökön egy ház falán lévő óriás méretű elektronikus reklámtáblán.
Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a hackerek fényreklám számítógépes rendszerébe behatolva Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnököt bírálták, amiért "ellenségekké tették" az oroszokat és az ukránokat. Egy koporsó képe mellett a "Testvéreinket gyilkoljuk" felirat volt látható, egy másikon pedig egy vérző gyermeket kezében tartó apa képe mellett a "10 000 áldozat" feliratot helyezték el. A spot a "Bocsáss meg nekünk, Ukrajna!" felirattal végződik. A háborúellenes jelszavak mintegy tíz percig voltak láthatóak, majd ismét megjelentek a szokásos fényreklámok.
Az UNIAN az orosz igazságügyi minisztérium honlapjára hivatkozva arról is beszámolt, hogy az orosz tárca a szentpétervári ügyészség indítványára a "külföldi ügynökök" listájára tette a szentpétervári katonaanyák szervezetét.
Oroszországban 2012 óta van érvényben az a törvény, amelynek alapján a külföldi pénzügyi támogatásban részesülő nem kormányzati, kereskedelmi szervezetek "külföldi ügynököknek" minősülnek. A szentpétervári katonaanyák aktívan részt vesznek a kelet-ukrajnai harcokban elesett és megsebesült orosz katonákról szóló hírek nyilvánosságra hozatalában és terjesztésében.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple cáfolta, hogy tőle kerültek ki a celeb-aktok
- Az FBI is keresi a hackert, aki meztelen sztárfotókat lopott
- Az adatlopások éve volt 2013
- Sztárok meztelen fotói kerültek nyilvánosságra az iCloud elleni hackertámadás nyomán
- Ez a vírus elküldi a gépről az összes doc, xls, ppt, rtf és pdf fájlt
- Összehangolt hackertámadások az amerikai pénzügyi rendszer ellen
- Kényszerleszállás hackerek miatt
- NetIQ Change Guardian 4.1: még nagyobb biztonságban a kritikus adatok
- Snowden: az NSA automatikus ellentámadásra képes vírussal rendelkezik
- Már a gépkocsik is a hackerek fókuszába kerültek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kiváló kép- és hangélmény a TCL C-szériával
A tavasz újítása a TCL-től: a QD-Mini LED technológia most már az egész C-szériás tévékínálatban elérhető, így még több otthonban biztosít prémium szórakozást.
Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában
A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.
2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA
Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik.
Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?
A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.
Szembarát kijelző és intelligens funkciók az MWC egyik sztárjától
A TCL, a kijelző-innovációk globális éllovasa, büszkén jelenti be, hogy az MWC 2025 során bemutatott TCL NXTPAPER 11 Plus tablet Európában is elérhetővé vált.