SAP: Lassabban gyűlnek az adatok a közép-európai vállalatoknál

forrás: Prím Online, 2014. szeptember 19. 11:33

Lassabban gyűlnek az adatok a közép-európai vállalatoknál, mint a világátlag- derítette ki az IDC regionális kutatása, amelyet az SAP szoftvercég felkérésére készített a piacelemző. A megkérdezett vállalatok hatvan százalékánál legalább három évig tart az információk duplázódása, mely lassabb, mint a világátlagnak tekintett másfél-két év.

Fontosnak tartják ugyanakkor a magyar, a szlovák, a cseh, és a lengyel vállalatok, hogy ezen adatokat gyorsan tudják feldolgozni, mert szerintük így jobban meg tudnak felelni vásárlóik igényeinek. Ennek érdekében még automatizált módon is készek elemezni az ún. struktúrálatlan forrásokat, azokat, amelyeket sokáig csak manuálisan lehetett, mint például a beérkező panaszos leveleket.

Múltból a jövőbe
Minden hatodik vállalat látja annak szükségességét, hogy olyan specializált eszközt használjon, mellyel a múltbeli adatokból következtethet a közeljövő várható eseményeire. E téren leginkább a cseh, és a szlovák vállalatok járnak élen, közel minden második megkérdezett cég már vesz igénybe prediktív analitikai megoldást.

A szállítói piac

Kiderült az is, hogy erős korreláció van a vállalatirányítási rendszer, és az üzleti intelligencia megoldások között. A régiós cégek hetven százalékánál ugyanazon gyártó megoldásait vetik be mindkét területen.

A felmérés rámutatott, a visegrádi országokban is a nagy, multinacionális szállítók termékét használják, az egyedi fejlesztésű üzleti intelligencia rendszerek penetrációja kevesebb, mint nyolc százalék. A cégeken belül leginkább a pénzügyi, és az értékesítési osztály munkatársai veszik aktívan igénybe e megoldásokat, jellemzően összesen öt-húsz fő között létszámmal.

Személyes kapcsolatok

Nem érdemes a szállítóknak hagyományos módon, e-mailokkal, közösségi médián keresztül, vagy éppen konferenciákon keresztül bombázni a cégeket a legújabb hírekkel. Az üzleti intelligenciával kapcsolatos tudásukat jellemzően közvetlenül az értékesítőktől, és a weboldalakról szerzik be a döntéshozók.


Mennyit költenek?

Büdzsé kapcsán a vállalatok elmondták, hogy informatikai költéseik jellemzően maximum tíz százalékát költik analitikai eszközökre, és elérhető erőforrásaik tavalyi évhez képest alig változtak.

„A magyar vállalatoknál megfigyelhető az üzleti intelligencia folyamatosan erősödő használata. Ezzel nem csupán felgyorsul a döntéshozatal, hanem a megérzések, és a korábbi manuális, fél-manuális gyakorlatok helyett növekszik a megbízható, transzparens információk jelentette döntési bizonyosság, és magyarázhatóság. Az ezt segítő megoldások már a felhőből is egyszerűen elérhetőek, így nagyon rövid idő alatt bevezethetőek”-
mondta el Takács Béla, az SAP Hungary Kft. termékfelelőse.

Magyarországon az SAP 76%-os piaci részesedéssel bír az üzleti analitikai piacon.

A felmérést az IDC készítette kétszáz közép-európai cég megkérdezésével, a nyáron. A kutatás a közép-és nagyvállalati kört érintette, mindegyikük kétszázötven-és ötezer fő közötti létszámot foglalkoztat.
 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

European Marketing Agenda 2025 Webinárium – Már elérhető online!

Az európai marketingszövetségeket – köztük a Magyar Marketing Szövetséget is – magába foglaló European Marketing Confederation (EMC) február 4-én tartotta meg éves trendfelmérése, a European Marketing Agenda 2025 eredményeit összegző webináriumát, amely több mint 900 résztvevőt vonzott. Ezzel az idei Agenda a szervezet eddigi legnépszerűbb kezdeményezésévé vált.

 

2025. február 10. 20:41

Intelligens energiagazdálkodás a SmartThings platformon

Az ABB és a Samsung Electronics bejelentették, hogy az ABB InSite energiamenedzsment rendszert integrálják a Samsung SmartThings és SmartThings Pro platformjaiba, ezzel újabb lépést téve a fejlett intelligens épülettechnológia irányába. Az ABB-free@home okosotthon rendszer SmartThings-be történő korábbi integrálásával a felhasználók mostantól egyszerűbben kezelhetik és optimalizálhatják a lakó- és kereskedelmi ingatlanok energiafogyasztását. 

2025. február 10. 17:10

A közösségi média ereje: Hogyan emelkedj ki a tömegből?

A 2025-ös marketingtrendek központjában három kulcsfogalom áll: személyes jelenlét, videó és közösség. Mára elengedhetetlenné vált, hogy minden vállalkozás, legyen szó kisvállalkozásról vagy nagy cégről, aktívan jelen legyen a közösségi médiában. A siker kulcsa abban rejlik, hogy a vállalkozások hogyan tudják magukat kiemelni a konkurencia közül, hogy eredményesek legyenek.

2025. február 10. 10:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44