Egyre több az interneten mindig elérhető vevő
Egyre többen vannak azok a magyar fogyasztók, akik az interneten keresztül folyamatosan elérhetők, ügyeiket ott intézik és akik egy kutatás szerint jelentősen különböznek az átlagosnak tekintett társaiktól.
Az alwayson-felmérés eredményeit Széles Zsuzsanna, a PanMedia médiaigazgatója ismertette. Kiemelte: tavaly még csak 670 ezren voltak a mindig elérhető online fogyasztók, számuk dinamikusan bővül. Ezért fontos fogyasztási szokásaiknak közelebbi megismerése - mondta. A mindig elérhető fogyasztók többnyire 40 év alattiak, városlakók, fele-fele részben nők és férfiak, jellemző rájuk a magasabb képzettség, s anyagi helyzetük is jobb az átlagosnál – ismertette Széles Zsuzsanna.
Ezek a fogyasztók életüket általában az interneten menedzselik. Érzelmileg erősen kötődnek internetes kapcsolattal rendelkező mobiltelefonjukhoz, mindennapjaik szerves részét képezi, bár az alapfunkciója, a telefonálás egyre inkább háttérbe szorul – mondta el a médiaigazgató. Többet és gyakrabban vásárolnak interneten az átlagnál, amit főleg számítógépről bonyolítanak, de a vásárlást megelőző információszerzésben fontos szerepe van az okostelefonnak. A mindig elérhető fogyasztók figyelme általában megoszlik a sok készülék és tartalom között, ezért nehezebb megszólítani őket, mint az átlagosnak tekintett fogyasztókat. Az ötletes, kreatív, szerethető reklámokat akár azonnal meg is osztják barátaikkal – jegyezte meg a PanMedia médiaigazgatója. A kutatás alapját egy 20 emberből álló fókuszcsoport képezte, akikkel blogon tartották a kapcsolatot három napon keresztül, másrészről egy 14 ezer ember megkérdezésével készített adatbázis adatait is felhasználták ez elkészítése során. A PanMedia a Millward Brown piackutató cég segítségével végezte a kutatást.
A PanMedia Kft.-t 1995-ben alapították és a világ harmadik legnagyobb ügynökségi hálózatához, az Interpublic Grouphoz tartozik.
Kapcsolódó cikkek
- Internetes szavazáson döntik el az új bécsi metróvonal színét
- Elektronikus képzési és távoktatási anyagok készültek közszolgálati tisztviselők továbbképzéséhez
- KEKKH: zavartalanul működik az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás
- Jövő nyárra befejeződik a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat fejlesztése
- A magyarok harmada vásárol csak a neten
- Megújult a Konzuli Szolgálat elektronikus ügykezelését szolgáló informatikai rendszer
- A rendszeresen internetezők több mint harmada e-vásárló
- KIM: egyre nagyobb hangsúly kerül az elektronikus ügyintézésre
- E-mailt küldhetnek a királynak az alattvalók
- Interaktív ügyfélszolgálat indult Budaörsön
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Zyxel Networks kiemelkedő értékelést kapott a Techconsult felmérésében
A Zyxel Networks tűzfal- és VPN-termékei a rangos Techconsult (a Heise csoport független német kutató- és elemzőcége) legutóbbi Professional User Ratings (PUR) felmérésében Champion elismerést kaptak a biztonsági megoldások kategóriájában.
HONOR 400 és az AI varázslata – Így lesz egy állóképből lenyűgöző videó!
2025. május 22-én érkezik a HONOR 400 széria, amely egy különleges fejlesztést is magával hoz: bemutatkozik az AI-alapú „Képből videó” funkció, amelyet a Google Cloud technológiája tett lehetővé. Ez az újítás jelentős előrelépés a mobilos tartalomgyártás világában.
Hirdetésekből jótékonyság – A Sharity innovatív modellje
A Sharity egy digitális platform, amely innovatív módon ötvözi a hirdetéseket és a jótékonyságot. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a felhasználók szponzorált tartalmak megtekintésével civil szervezeteket támogassanak – mindezt anélkül, hogy saját pénzt költenének.
Ultragyors töltés vásárlás közben – Országos elektromosautó-töltőhálózat épül
Az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) elektromosautó-töltőket telepít az MMXH Lakberendezési Kft.-hez tartozó XXXLutz, Möbelix és Mömax áruházak parkolóiba. Az első töltők az XXXLutz budapesti üzletének parkolójában már üzemelnek. A projekt célja, hogy az üzletlánc előnyt szerezzen az elektromos járművet használó vásárlók körében.
Az Instagram uralja a tinik világát – így netezik a Z generáció
A 14–25 éves fiatalok körében továbbra is az Instagram a legkedveltebb platform: innen tájékozódnak leggyakrabban a világ eseményeiről, ezt választanák, ha csak egy közösségi oldalt használhatnának, és 10-ből 8-an naponta aktívak rajta. A mesterséges intelligenciát is egyre inkább beépítik a mindennapjaikba – több mint 80%-uk már segítségül hívta házi feladat készítéséhez.