Korszerűsítette informatikai rendszerét a rendőrség
Az Európai Unió kétmilliárd forintos támogatásával korszerűsítette elektronikus feldolgozórendszerét a közép-magyarországi régióban a rendőrség - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gazdasági főigazgatója csütörtökön Budapesten.

A beruházás keretében négyezer korszerű munkaállomást helyeztek üzembe a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 108 telephelyén, és felszereltek egy 5800 számítógép kiszolgálására alkalmas szervert is.
A főigazgató szólt arról is, hogy évente mintegy százezer ember keresi fel ügyintézés céljából a rendőrség Teve utcai székházát, ezért a projekt keretében korszerű ügyfél-irányítási rendszert is kialakítottak.
A fejlesztésektől azt várják, hogy lényegesen rövidül az ügyintézés ideje, és a rendszert úgy készítették el, hogy az kiterjeszthető legyen országosan is - mondta Kovács István.
Czirják Attila, az ORFK osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a beruházás keretében megújultak a Robotzsaru Neo ügyviteli rendszer közlekedésrendészeti, illetve igazgatásrendészeti moduljai is.
Mindettől azt remélik, hogy lényegesen felgyorsul a többi között a helyszíni bírságolások, a szabálysértések ügyfeldolgozása és a statisztikai adatszolgáltatás. Ezért tartottak továbbképzést 300 rendőrségi dolgozónak is.
A sajtótájékoztatón azt is közölték, hogy az elektronikus közigazgatási szolgáltatások alkalmazásához szükséges információk elérhetők a rendőrség honlapján, a police.hu-n.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre több az interneten mindig elérhető vevő
- Internetes szavazáson döntik el az új bécsi metróvonal színét
- Elektronikus képzési és távoktatási anyagok készültek közszolgálati tisztviselők továbbképzéséhez
- KEKKH: zavartalanul működik az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás
- Jövő nyárra befejeződik a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat fejlesztése
- Megújult a Konzuli Szolgálat elektronikus ügykezelését szolgáló informatikai rendszer
- Kábítószer-webáruház ellen emeltek vádat
- KIM: egyre nagyobb hangsúly kerül az elektronikus ügyintézésre
- E-mailt küldhetnek a királynak az alattvalók
- Interaktív ügyfélszolgálat indult Budaörsön
E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Media össztűz: ma este kezdődik a 2025-ös szingapúri választási kampány
Április 25-én, pénteken este Szingapúrban kezdetét veszi a parlamenti választásokhoz kapcsolódó hivatalos politikai kampány, amelyet országos televíziós és rádiós csatornákon sugároznak. Az Infocomm Media Development Authority (IMDA) bejelentése szerint a kampányüzeneteket nyolc politikai párt és koalíció juttathatja el a választókhoz, kihasználva az ország fejlett infokommunikációs infrastruktúráját.
Öt évig a Themze fenekén volt egy iPad Mini, ami most döntő bizonyíték egy büntetőügyben
A londoni Metropolitan Rendőrség 2024 novemberében egy iPad Minit talált a Temze folyóban, nem messze az O2 Arénától. A készülék több mint öt évig hevert a víz alatt, mégis sikerült adatokat kinyerni belőle, amelyek kulcsfontosságúak voltak egy bűnügyi hálózat felgöngyölítésében.
Trump intézkedései, melyek megrengették az infokommunikációs szektort
Donald Trump másoodik elnöki ciklusa alatt máris számos döntés született, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolták az infokommunikációs szektort. Ezek az intézkedések nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is éreztették hatásukat, különösen az Európai Unióban, amelynek alkalmazkodnia kellett az új amerikai megközelítésekhez a digitális szabályozás terén.
Elon Musk és Donald Trump: A technológia és politika összefonódása az amerikai kormányzásban
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Donald Trump elnök kinevezése révén a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium társelnöke lett. Ez a lépés új dimenziót nyit a technológiai szektor és a politika kapcsolatában, miközben kérdéseket vet fel a kormányzati reformok irányáról és hatásairól.
Elon Musk e-mailes ultimátuma: káosz és ellenállás a szövetségi hivatalokban
Elon Musk, az amerikai kormányzati hatékonyság javításáért felelős vezető, e-mailben szólította fel a szövetségi alkalmazottakat heti teljesítményük igazolására, azzal a fenyegetéssel, hogy a válaszadás elmulasztása felmondásnak minősül. Az utasítás zűrzavart és ellenállást váltott ki a kormányzati szervekben.