A májrákosok harmadán segíthet egy új mobilapplikáció
Egy egészen különleges lehetőség jut el Magyarországra, egy ingyenes applikáció segíthet abban, hogy a májáttétről hamarabb kiderüljön, kell-e műteni, vagy nem kell – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.
Schwab Richárd, a KPS Diagnosztikai Centrum orvos igazgatója azt mondta: az eljárás lényege, hogy ha valakinél vidéken diagnosztizálják a vastagbélrák-máj áttétet, ne ott döntsenek arról, operálható, vagy nem. Ma ugyanis egy háziorvosnak, vagy egy vidéki onkológusnak borzasztó nehéz konzíliumra eljuttatni ezeket az eseteket az országban kijelölt hét centrumba. Ezért sokszor erről helyben döntenek, és adott esetben olyan sebész dönt, aki életében nem műtött még májáttétet - magyarázta.
Az applikáció segítségével azonban a háziorvosnak elég felvinni néhány adatot, ez feltöltődik egy rendszerbe, és az összes centrumba kimegy, valamennyi helyről adnak szakvéleményt. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy további mintegy 30 százalékkal javul a beteg esélye, ha olyan centrumba kerül, ahol az adott operációt a legoptimálisabban elvégezhetik – tette hozzá.
Ez gyakorlatilag egy távkonzílium – szögezte le az orvos, aki szerint ha ezzel a módszerrel a potenciális évi kétezer beteg 30 százalékát meg tudják menteni, akkor ez óriási dolog.
Forrás: M1 - Ma reggel / hirado.hu
Kapcsolódó cikkek
- Pszichológushoz kerülhetsz a Facebook miatt
- Jelnyelvi tolmácsoló és feliratozó alkalmazás
- Károsodhat az agyműködése annak, aki több monitort figyel egyszerre
- Mobilalkalmazás-fejlesztési pályázatot hirdet a Magyar Térinformatikai Társaság
- Elsősegélynyújtásban segítő mobilalkalmazás
- Depresszió elleni mobilapp készül
- 2 órára terjesztette ki a Google Play a visszatérítést
- A Sony SmartWear fronton is erősített
- Több mint egymilliárdan használják a Facebook Android appját
- A SaxoMobileTrader Európa legjobb befektetői mobilalkalmazása
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.
Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?
A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?
Mozizás kettesben: Nyerd meg az év moziélményét!
A Cinema City azt kérdezi: Te miért szeretsz moziba járni, és kit hívnál magaddal? A legújabb kampányfilmjük bemutatja, hogy a mozilátogatók sokféleségében egy dolog biztos: mindannyian imádják a mozizást. A Valentin-napján elindult kampány egy izgalmas nyereményjátékkal várja a mozi rajongóit. Ha a résztvevők megnevezik kedvenc mozipartnerüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egy évre szóló moziélmény-csomagot nyerjenek.