A lepkék látása új típusú áramkörök fejlesztésében segíthet

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 7. 08:08

A lepkék matematikai pontossággal látnak. Évmilliók során ez ugyanaz a szintre tökéletesedett, mint amilyen tökéletes egy matematikai módszer. A „lepkematek” akár új típusú áramkörök fejlesztésében is segíthet.

A lepkék matematikai pontossággal érzékelik a szárnyukon lévő mintázatok színösszetételét, színváltozásait. Ezeknek az emberi szemmel egyáltalán nem látható, parányi eltéréseknek a segítségével tudják azonosítani fajtársaikat.

A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának munkatársai arra jöttek rá, hogy a lepkéknek ez a képessége az évmilliók során olyan tökéletessé vált, hogy a látásukat szemléltető modell szinte teljesen megegyezik egy tisztán matematikai analízis eredményével. Felfedezésüket rangos tudományos folyóiratban publikálták.
A nanoszerkezetek kutatócsoport vezetője, Bíró László Péter akadémikus a Kossuth Rádió Szonda című műsorában elmondta: több mint tíz éve foglalkoznak a lepkék egy bizonyos színével, azokkal, amelyeket nem festékanyagok, hanem nanoszerkezetek hoznak létre.

A lepkék szárnyán található pikkelyek nem attól színesek, hogy valamilyen festékanyagot, hanem kitin és levegő nanokompozitjait tartalmazzák. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy hihetetlenül parányi csipkét, és ebben a „csipkében” bizonyos színű fények eltévednek, nem tudnak róla visszaverődni – ezek általában a kék és a zöld -, s ettől lesz színes a lepke. Ennek a szaporodásban is nagyon fontos szerepe van. Ezért optimalizálta az evolúció a színt kibocsájtó szárny és a színt érzékelő szem együttesét, így értek el a lepkék arra a szintre, hogy matematikai pontossággal látnak, magyarázta Bíró László Péter.

A kutatók azt fedezték fel, hogy a lepkék szárnyának a színe kismértékben ugyan, de megváltozik, ha illékony alkohol, aceton, kloroform gőzök vannak a levegőben. Ezt a felfedezést pedig fényáramkörök létrehozására lehet alkalmazni, amelyek előnye, hogy azok nem melegszenek. Amiatt továbbá, hogy a fényhullámok frekvenciája jóval magasabb, mint az elektromos hullámoké, rövidebb idő alatt jóval több információt is lehet továbbítani.

 

Forrás: Kossuth Rádió, Szonda / hirado.hu

Kulcsszavak: tudomány

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10