Először jön Magyarországra az egyik legnagyobb startup verseny

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 19. 11:03

Először jön Magyarországra a Get in the ring!, Szállj be a ringbe! nemzetközi startup olimpia, amelynek budapesti fordulóját október 22-én rendezik  - közölte a magyarországi versenyt szervező Enterprise Hungary Nonprofit Kft.

A versenyzőknek a show-szerű fordulók során különböző témákban, rövid ideig tartó érvelési menetekben kell bizonyítaniuk és a legmeggyőzőbben prezentálniuk válaszaikat a szakmai zsűri, a befektetők és a 200 fős közönség előtt. Az európai Erasmus Vállalkozói Központ kezdeményezésére a 2009-ben indult versenyeken a legígéretesebb induló vállalkozók és leendő befektetőik találkoznak. A résztvevőknek két, nemzeti és regionális válogatón kell továbbjutniuk ahhoz, hogy kijussanak a nemzetközi döntőre, amelyet november 21-én tartanak Rotterdamban, Hollandiában. A magyar válogató legjobb versenyzőire 23 000 euró összértékű díj vár.
 

A Get in the ring! koncepciója szerint az induló vállalkozásoknak olyan elkötelezett követőkre, rajongókra van szükségük, akik hajlandóak forrásaikat, tudásukat, kapcsolataikat és idejüket a vállalkozás befutása érdekében mozgósítani. Idén 64 országból több mint 2000 startup cég vesz részt a versenyben.

Kulcsszavak: innováció verseny startup

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Női példaképek a digitális gazdaságban

Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.

2025. március 15. 12:07

Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára

A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.

2025. március 13. 19:35

Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak

Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.

2025. március 11. 17:27

Rekordszámú nevezés és kreatív megoldások az „Az Év Honlapja 2024” versenyén

A 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot rekord számú nevezés, innováció, technológiai újítások és kreativitás jellemezték. Az esemény immár 23. alkalommal emelte ki a digitális marketing legjobbjait. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 329 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 90-et díjazott 30 kategóriában. Az „Az Év Honlapja Abszolút Díjat” idén a „Sound of Mátra” projekt nyerte el, míg az Internet Kultúra Fővárosa díjat ismét Debrecen Megyei Jogú város kapta.

2025. március 6. 07:45

Már lehet jelentkezni a Deloitte Private mentorprogramjára

Elindult a jelentkezés a 2025-ös Best Managed Companies (Kiválóan vezetett vállalatok) programra, amelyet már negyedik alkalommal hirdettek meg Magyarországon a Deloitte Private globális üzleti mentorprogramja keretében. A program célja, hogy elismerje és támogassa a hazai magántulajdonú, kiváló teljesítményt nyújtó vállalatokat.

2025. március 3. 21:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59