Jövőbe tekint az Országos Marketing Konferencia
Szűk három hét múlva, november 6-án immár 25. alkalommal nyitják meg a legrangosabb hazai marketing szakmai rendezvényt, az Országos Marketing Konferenciát. Az esemény jelentőségét növeli, hogya Marketing Intézet és a Piac és Profit a jubileumi rendezvényhez szakmai támogatóként csatlakozott. Dekorációs partner pedig a Reklámeszköz.hu lesz.
A Országos Marketing Konferencia szakmai tanácskozásra a becslések szerint közel 300 marketinges szakembert, tanácsadót várnak a fővárosi Park Inn Hotelbe, de a vendégek között lesz a tervek szerint számos magyar cégvezető is. Nem véletlen ez a nagyfokú érdeklődés, hiszen először itt ismertetik a Magyar Marketing Szövetség legfrissebb kutatási eredményeit.
A neves előadókat felvonultató rendezvény ezúttal rendhagyó módon kívánja bemutatni a 2015-ben várható marketing trendeket. Ugyanis az előadások tematikája a marketing tervezés köré építi fel a konferencia tartalmi mondanivalóját és olyan újdonságokról számol be, amelyekhez a hallgatóság eddig más forrásból nem juthatott hozzá.
Az idei év újdonsága, hogy a Reklámeszköz.hu csapata nem csak a konferencia hallgatói között vesz részt ügyvezetője révén, hanem egyedi display megoldásaival a rendezvény helyszínén mindenhol megtalálható lesz! 2014-ben ugyanis a Magyar Marketing Szövetség a Reklámeszközt k rte fel a dekorációs partnerének. „Megtisztelő volt a megbízás számunkra, hogy a jubileumi marketing konferencia vizuális világát mi formálhatjuk meg" – jelentette ki Molnár Bálint, a cég ügyvezetője, aki elmondta: kollégái az elmúlt hetekben azon dolgoztak, hogy a dekoráció visszaigazolja a marketinges konferencia rangját.
Kapcsolódó cikkek
- Novemberben lesz a SzEK.org őszi konferenciája
- Szétfeszíti eddigi életünk kereteit a web és a mobil
- KKV-AKADÉMIA: Fő a biztonság
- Nemzetközi konferencia az elektronikus személyazonosításról Budapesten
- Internet Hungary: bárkiből lehet milliomos a digitális forradalom korában
- Infokommunikáció szakmapolitikai szemmel
- Gyermekek az interneten: tiltás vagy megértés?
- Internet Hungary: újrahuzalozza világunkat a digitális ipari forradalom
- Tervezzük együtt a jövő évet az Országos Marketing Konferencián
- KKV-AKADÉMIA: a reklámadótól a tartalommarketingig
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2024-ben is folytatódott a bérnövekedés az IT szektorban itthon és nemzetközi szinten egyaránt
Az informatikai szektorban tapasztalt fizetési trendek 2024-ben továbbra is növekedést mutatnak, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten. A magyar IT szakemberek fizetése emelkedett az előző évhez képest, a szakértelem és tapasztalat szintjétől függően akár 10-15%-os bérnövekedés is megfigyelhető. Nemzetközi szinten is folytatódik a trend, a magas kereslet miatt a szakképzett IT szakemberek bérei világszerte versenyképesek maradtak, különösen a fejlett technológiákban jártas és felhőalapú megoldásokra specializálódott szakemberek esetében.
Komoly átrendeződés alatt a gyógyszeripar és az egészségügyi ágazat
A gyógyszeripari és az ún. medtech, azaz orvostechnológiai szektor globális szinten nemcsak az inflációval, az emelkedő kamatlábakkal és a lassabb gazdasági növekedéssel küzdött tavaly, de alaposan átszabják az ágazatot az olyan forradalmi technológiák, mint a generatív mesterséges intelligencia, a geopolitikai környezet és a szabályozási változások – derül ki a Deloitte gyógyszeripar és egészségügyi szektor kilátásaival foglalkozó globális kitekintéséből.