Több mint száz ember pénzét élte fel egy internetes csaló

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 13. 09:22

Interneten hirdetett műszaki cikkeket egy budapesti férfi, de a megrendelők által utalt pénzeket felélte. A Ceglédi Járási Ügyészség 105 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat ellene.

Az intereneten buktattak le egy férfit, aki másoktól csalt ki pénzt, ám cserébe a megrendelők nem kaptak semmit. A Pest Megyei Főügyészség szóvivőjének, Gyugyi Csillának tájékoztatása szerint a vádlott 2013 elején magánéleti, pénzügyi gondjainak enyhítését remélte attól, hogy mobiltelefonokat, fűkaszákat, láncfűrészeket, kerékpárokat, notebookokat hirdetett meg az interneten, hogy aztán az előre kért pénzt felélje. 
 

 


A hirdetésekre az ország számos pontjáról jelentkeztek, a megjelölt bankszámlára 105-en utaltak át 10 és 70 ezer forint közötti összegeket, a portékát tartalmazó csomagot azonban hiába várták. A férfi felvette a pénzt a számlájáról, majd azt önmaga és környezete megélhetésére fordította. A Ceglédi Járási Ügyészség a most benyújtott vádiratban börtönbüntetés kiszabását indítványozta a csalóval szemben.

 

Kép: jaytravels.net

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő megoldásai ma születnek – kreatív fiatalok a mentális jóllétért

Áprilisban a stressztudatosság hónapjába léptünk – ez remek alkalmat kínál arra, hogy jobban odafigyeljünk mentális egészségünkre. A stressz hatásai és annak kezelési lehetőségei idén központi szerepet kaptak a Samsung és az EdisonKids által szervezett Megoldások a holnapért kihívás keretében.

2025. április 19. 15:39

Ismét az FT 1000 ranglistán a magyar ServerElite

A ServerElite immár második alkalommal került fel a Financial Times és a Statista által évente összeállított FT 1000 listára, amely Európa leggyorsabban növekvő vállalkozásait rangsorolja. A budapesti székhelyű cég új és használt szerverek forgalmazására, valamint testreszabott IT-megoldásokra szakosodott – és a lista elismeri azokat a vállalatokat, amelyek organikus növekedéssel, külső tőkeinjekció nélkül értek el kiemelkedő árbevétel-bővülést több éven keresztül.

2025. április 19. 13:48

Digitális böjt: Hogyan találhatunk csendet a képernyők világában?

A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és az önvizsgálat időszaka. Az étkezési korlátozások mellett egyre többen érzik úgy, hogy a mentális tisztulásra is szükségük van – például digitális értelemben is. 

2025. április 19. 11:59

21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija

A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.

2025. április 19. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12