Franciaország drónelhárító rendszert fejleszt ki

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 29. 08:42

A francia miniszterelnöki hivatal felügyelete alá tartozó nemzetbiztonsági és -védelmi titkársága csütörtökön jelentette be, hogy kis méretű drónok észlelésére és elhárítására egymillió eurós kutatási programot indít Franciaország.

A bejelentés előzménye, hogy október eleje óta megszaporodott az atomerőművek közelében észlelt rejtélyes drónrepülések száma. 
    

A hatóság a közleményben elismerte, hogy a közelmúltban észlelt berepülések nem jelentenek olyan veszélyt, amely fenyegetné a nukleáris létesítmények kielégítő működését és biztonságát, jelzésértékűek a nem megfelelő vagy rossz szándékú használat potenciális kockázataira nézve. 
    

A titkárság ezért a kereskedelmi forgalomban kapható pilóta nélküli, kis méretű repülőgépek észlelésére és elhárítására alkalmas technikai eszközöket fejleszt ki. Ezeknek az eszközöknek a szabályozási változtatására és a nukleáris létesítmények védelmére vonatkozó jogi keretek módosítására is javaslatot akar tenni.
   

A tanulmányok és kutatások következtetéseit Franciaország megosztja majd európai partnereivel, akik szintén ki vannak téve azoknak a veszélyeknek, amelyeket a drónok törvénytelen használata okoz – hangsúlyozta a hatóság.
    

Október eleje óta mintegy húsz atomerőmű közelében észleltek drónokat. Valamennyi sötétben, este 7 óra és éjfél között, vagy pedig kora reggel repült át a zárt területek fölött. A hatóságok egyelőre nem tudták azonosítani a gépek irányítóit, és azt sem tudták megállapítani, hogy ezek összehangolt akciók voltak-e, de állították, hogy a nukleáris létesítmények biztonságát nem fenyegetik a pilóta nélküli repülőgépek.   
   

Franciaországban – ahol 19 atomerőműben 58 reaktor működik – nukleáris létesítményeket öt kilométeres körzetben és ezerméteres magasságig tilos repülővel megközelíteni. A törvény megszegői egy év szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatók.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06