Az itt élő külföldieket célozza az új, angol nyelvű egészségügyi webáruház
Angol nyelven is elindította webáruházát a Budapest VIII. kerületében működő, magyar tulajdonú Gyógyhír Patika, amelynek tulajdonosai az online forgalmuk megduplázódását várják e lépéstől.

A statisztikai adatok szerint 2013. január 1-jén 143 600 volt az érvényes engedéllyel rendelkező, huzamosan Magyarországon tartózkodó külföldiek száma, és 42,6 százalékuk él Budapesten, feltételezhető, hogy számukra fontos az angol nyelvű online vásárlás lehetősége - tette hozzá.
A Gyógyhír tulajdonosai azt szeretnék elérni, hogy a webes értékesítés az angol nyelvű szolgáltatás révén meghaladja a 10 százalékot. Magyar nyelvű webáruházuk több mint négy éve indult, és mára a patika teljes évi 300 millió forintos forgalmának 5 százalékát adja.
A patika minimális, 1-2 százalékos árbevétel arányos nyereségének elérésében, illetve növelésében meghatározó lehet a webáruház teljesítménye - mondta az ügyvezető. "Ez jelentős versenyelőnyt jelenthet a piacon, hiszen a több mint 2300 gyógyszertár közül 46 patika webáruháza szerepel az ÁNTSZ hivatalos listáján, és ezek közül sem működik mindegyik" - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Könyvekkel bővült az eMAG webáruház kínálata
- Átlátszó egér segíthet az emberi szervezet gyógyításában
- Gyógyszertári informatikai rendszert fejleszt a Számhead Kft.
- Egységes logó jelzi majd a biztonságos online patikákat az EU-ban
- Vércukorszintet mérő divatos kiegészítők fejlesztésén dolgoznak
- A rákos áttéteket is okozó endotoxinokról indult ismeretterjesztő honlap
- Telemedicina: életmentés a Telenor segítségével
- Komplex informatikai rendszer segíti az ÁNTSZ-hez beérkező adatok kezelését
- Stratégiai megállapodást kötött az Uzsoki kórház és a Microsoft
- Jelentős látásjavulás érhető el az új mobilapplikációval
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Áprilisban érkezik a korszerűsített közlekedési mobilalkalmazás
Áprilistól elérhetővé válik a nagyközönség számára a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, melyet 1500 tesztelő már elkezdett próbálni. Az új app az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást. A tesztelés és az áprilisi premiert követően az app először a legnépszerűbb funkciókat kínálja, mindezt gyorsabban, egyszerűbben és modernebb felhasználói környezetben.
A vásárlói elégedettség szerepe a versenyképességben
A legnagyobb kihívást a magyar vállalatok számára az adathiány jelenti, amikor személyre szabott ajánlatokat szeretnének kínálni ügyfeleiknek – derül ki az EY által készített tanulmányból, amely 50 hazai marketing- és értékesítési vezetőt kérdezett meg. Az ügyfelek elégedettségére különös figyelmet kell fordítaniuk a vezetőknek, mivel ez közvetlen hatással van az üzleti teljesítményre is.
Gyors, biztonságos és hatékony: A légi szállítás szerepe a kereskedelemben
Gyógyszerek, romlandó termékek és gyártáshoz szükséges alapanyagok – ezek a leggyakoribb áruk, amelyek repülővel érkeznek a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sok esetben a rendkívül drága termékek szállítása is gyorsabb és biztonságosabb repülővel. A hazai vállalatok legnagyobb része Kínából importál árut, de az export is jelentős mértékben jelen van.
A jövő konyhái és fürdőszobái: Innovációk a Las Vegas-i KBIS kiállításon
Nemrégiben került megrendezésre a világ egyik legjelentősebb konyha- és fürdőszoba kiállítása, a Las Vegas-i Kitchen and Bath Industry Show (KBIS). A lenyűgöző esemény izgalmas betekintést nyújtott a jövő konyháinak és fürdőszobáinak világába. Az innovatív bemutatók között szerepeltek távolról vezérelhető mosógépek, szervizasszisztensek, valamint olyan sütők, amelyek az elérhető alapanyagok alapján ajánlanak recepteket. Az LG is részt vett a kiállításon, ahol legújabb fejlesztéseit mutatta be.
A jövő technológiái 2025-ben: Az MI térnyerésétől az energiaipar átalakulásáig
A mesterséges intelligencia térnyerése radikálisan átalakította a világot, és 2024-ben kiemelkedő szerepet kapott. A technológia folyamatos fejlődése és növekvő népszerűsége várhatóan idén sem fog lassulni, sőt, számos más technológiai területet is jelentős mértékben befolyásolni fog, így például a robotikát, az ellátási láncokat és az energiaipari átalakulást is 2025-ben – derül ki a Capgemini TechnoVision kiadványából.