Két kategóriában is díjazták a 89.5 Music FM-et „Az Év Honlapja” versenyén

forrás: Prím Online, 2014. december 9. 09:12

Két kategóriában is díjazott lett a 89.5 Music FM „Az Év Honlapja” idei megmérettetésén. A több száz nevezett honlap közül a rádió weboldala hozta el a közönségdíjat, a legjobb applikációk kategóriában pedig különdíjjal jutalmazta a szakma a csatornát.    

Mintegy 300 pályázó mérettette meg magát az idei, „Az Év Honlapja” versenyen, az online kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseményén, ahol két kategóriában is díjat hozott el a 89.5 Music FM. A fiatal felnőttek közt rendkívül népszerű csatorna honlapja kapta idén a verseny közönségdíját. A „mobil marketing megoldások” kategóriában pedig a szakma különdíját hozta el a rádió applikációja, mely a zsűri szerint „tökéletes megoldása egy rádiós applikációnak”.

 

Kiss Anikó, a 89.5 Music FM vezérigazgatója szerint a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektetnek az on air szolgáltatás mellett az online megjelenések fejlesztésére. Köszönet azért, hogy a törekvéseinket a közönség és a szakma is egyaránt értékeli. A www.musicfm.hu a jelen funkciókkal és designnal 2012 augusztusában, az applikáció 2013 júliusában indult.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiváló kép- és hangélmény a TCL C-szériával

A tavasz újítása a TCL-től: a QD-Mini LED technológia most már az egész C-szériás tévékínálatban elérhető, így még több otthonban biztosít prémium szórakozást. 

2025. március 25. 20:49

Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában

A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.

2025. március 25. 16:13

2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA

Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik. 

2025. március 25. 15:45

Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?

A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.

2025. március 25. 14:41

Szembarát kijelző és intelligens funkciók az MWC egyik sztárjától

A TCL, a kijelző-innovációk globális éllovasa, büszkén jelenti be, hogy az MWC 2025 során bemutatott TCL NXTPAPER 11 Plus tablet Európában is elérhetővé vált.

2025. március 25. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55