Hatvannégy millió fontot hozott gazdájának az internet népszerű morcos cicája

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 9. 13:24

Hatvannégy millió fontot (25 milliárd forintot) hozott gazdájának Grumpy Cat, az interneten elhíresült morcos macska.

A házi kedvenc, valódi nevén Tardar Sauce, mindössze két év alatt juttatta gazdáját a tetemes összeghez, egyebek közt bestseller könyvek és egy film révén. Tulajdonosa, az arizonai Morristownban élő Tabatha Bundesen szerint macskája "megállíthatatlan". Mint elmondta, alig néhány nappal az után, hogy kedvence először felbukkant az interneten, már fel is mondta pincérnői állását, és a telefonja azóta is szüntelenül csörög.

 


 

Grumpy keresete néhány hollywoodi hírességén is túl tesz: a Forbes magazin szerint Gwyneth Paltrow például mindössze valamivel több, mint 12 millió fontot keresett tavaly, de az állat a focista Christiano Ronaldót is lekörözte. A saját ügynökkel is rendelkező apróság folyamatosan morcos arckifejezését törpenövés okozza. Grumpy az után vált a világháló szupersztárjává, hogy gazdája testvére kiposztolt róla egy képet az internetre - emlékeztetett a The Daily Telegraph.
 

A macskának ma már több mint félmillió követője van az Instagramon és 255 ezren követik nyomon minden lépését a Twitteren. Számos termék fűződik a nevéhez, köztük egy jegeskávé márka, a Grumppuccino, ő a Friskies "arca", és tavaly a The Wall Street Journal, valamint a New York Magazine borítóján is láthatta a közönség.
 

A Grumpy Cat’s Worst Christmas Ever című tévéfilmet, amelyet a Reszkessetek, betörők! és a Drágán add az életed! című klasszikusok találkozásaként jellemeznek, a napokban vetítették az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.


http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/northamerica/usa/11278333/Grumpy-cat-makes-owner-64-million.html

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia komponálta a "futni mentem" plakátját

Filmrecenziókat nem nagyon szokott közölni egy infokommunikációs hírportál, de ha egy film plakátja az AI bevonásával készült, ráadásul ez épp a legsikeresebb magyar mozifilm, akkor muszáj nekünk is írni róla. Herendi Gábor 2024 novemberében bemutatott romantikus vígjátékáról van szó, ami csütörtök óta a Netflixen is látható: a "Futni mentem"-ről. 

 

2025. február 14. 21:01

Valentin nap: ma másképp vallunk szerelmet, mint sok éve

A Valentin-nap, vagyis február 14-e, a szerelmesek ünnepe, ám mivel ilyenkor megnő az üzenetküldési kedv, az infokommunikációs szektor számára is kiemelkedő nap. De persze ez sem ismétlődik évről évre ugyanúgy, az elmúlt években jelentős változások figyelhetők meg az üzenetküldési szokásokban és a technológia használatában ezen a napon.

 

2025. február 14. 15:24

Röpke 7 év múlva a Karácsonyt elsöpörheti a "2024 YR4" aszteroida

A 2024 YR4 aszteroida felfedezése óta a tudományos közösség fokozott figyelemmel kíséri pályáját.  Az aszteroida most azért került a hírekbe, mert némileg növekedett annak a valószínűsége, hogy nem kerülhető el, hogy 2032 decemberében ütközzön a Földdel.

2025. február 13. 19:39

Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon

Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.

2025. február 12. 15:04

Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?

A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.

2025. február 9. 20:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54