Évente egymillió telefont lopnak el Amerikában
10-ből 1 lopás a mobiltelefonok ellen irányul
Az Egyesült Államokban évente több millió telefont lopnak el, ebből nagyjából 1 millióra tehető azok száma, melyek eltűnését be is jelentik.
Az FCC tette közzé legfrissebb eredményeit a mobiltelefon lopásokkal kapcsolatban. Adataik szerint az USA-ban évente 1 millió telefont lopnak el, legalábbis, ami a hivatalos bejelentéseket illeti.
A Consumer Reports nem hivatalos becslései szerint 2013-ban nagyjából 3,1 millió telefont tulajdonítottak el. Az is problémás azonban, hogy sokan nem jelentik a hivatalos szerveknél, hogy ellopták volna készüléküket.
Az adatok alapján kiderül, hogy az Egyesült Államokban minden tízedik lopás a mobiltelefonokra irányul, vagyis ez a terület komoly problémának számít. Kaliforniában ezért 2015 júliusától minden mobiltelefonon előretelepített lopásgátló megoldások lesznek előretelepítve, mellyel a felhasználók távolról lezárhatják készüléküket. Ám ez csak a telefonok esetében lesz így, a táblagépek és a többi hordozható eszköz nem esik ebbe a kategóriába.
Azonban nem csak az USA-ban égető probléma a mobiltelefon lopás. Így nem árt megfelelő védelmi megoldással ellátni a készüléket, hiszen hazánkban sok készülék nem rendelkezik előretelepített védelmi megoldással. Az Android 5.0 Lollipop rendszerű készülékeknél a felhasználóknak könnyebb dolguk van, hiszen elég ellenőrizniük, hogy a Factory Reset Protection be legyen kapcsolva. A többieknek pedig érdemes beszerezni valamilyen védelmi megoldást.
A közelmúltban két androidos védelmi alkalmazást is teszteltünk. A GData és a Kaspersky Lab is kínál mobilvédelmet. Ezekről bővebben a Letöltés blogon tájékozódhattok.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- A játékosokat és az online bankolókat célozzák a kibertámadások
- Ilyen Európa kiberfenyegetettségi térképe
- Jól szerepelt a teszteken az ESET Smart Security 8
- A fejlett kibertámadási technikák terjedésére számít a Kaspersky Lab
- Feszültségek 2015-ben: az Apple Pay is célpont lesz
- A Samsung nem válik meg a mobilrészleg fejétől
- Mennyit nyernek a kiberbűnözők a felhasználókon?
- Bankkártyaadatokat csalnak ki a Facebookon
- A Kaspersky a Reginről
- Tesztelték a Kaspersky Internet Security for Androidot
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Merj segítséget kérni! Online visszaélések elleni kampány a gyermekek védelmében
Edukációs kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala által működtetett Internet Hotline jogsegélyszolgálat. A cél, hogy mind a szülők, mind a gyermekek mihamarabb ismerjék fel az online visszaéléseket, és merjenek segítséget kérni.
Adathalászok áldozatai is kérhetnek kártérítést a bankjuktól
Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből való kiadása esetén is van rá esély, hogy a visszaélés áldozata a bankjától kapjon kártérítést – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.