Posztok szerint is lehet keresni a Facebookban
A Facebook mobilalkalmazásában és asztali verziójában egy új keresőfunkciót tett elérhetővé. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók már posztokra is rákereshetnek mobileszközeikkel vagy a számítógépen. Először az amerikai userek élvezhetik az újítást.
A Facebook blogbejegyzésben számolt be újdonságáról, melynek révén a felhasználók a barátaik, ismerőseik posztjaira is rákereshetnek. Tom Stocky, a Facebook keresőrészlegének alelnöke szerint a Facebooknál a keresés hosszú távú törekvések közé tartozik, így különös figyelmet fordítanak a fejelsztésekre. Ezt a funkciót 2013 szeptembereóta tesztelte a vállalat.
Az új keresőfunkciót a Graph Search-höz adták hozzá, az algoritmushoz, amely lehetővé teszi, hogy az ismerősökkel kapcsolatban különféle kifejezések alapján keressük, mint például: „Barátaim, akik New Yorkban élnek”. Az egyes posztok keresésénél a felhasználók kulcsszavakat is megadhatnak.
Az újítás révén a Graph Search-ben már nem csak az egyes oldalak, képek jelennek meg, hanem a külnöféle bejegyzések is. Tehát az adott szóhoz tartozó posztokat is listázza a rendszer.
Azt érdemes kiemelni, hogy a keresés csak a kapcsolatokra vonatkozik, vagyis nem lehet minden Facebook posztra keresni, csak azokra, amiket a felhasználóval osztottak meg.
A frissítés először az Egyesült Államokban lesz elérhető asztali és mobilos verzióban is.
Forrás: Fonearena.com
Kapcsolódó cikkek
- Megkegyelmezett a trükköző weboldalaknak a Google Pingvin
- Gyerekbarát verziót kapnak a legnépszerűbb Google termékek
- Új távlatok a videó-biztonsági megoldások területén
- Szemmel vezérelhető egér mozgáskorlátozottak számára
- Bankkártyaadatokat csalnak ki a Facebookon
- Ausztráliában debütált az első lebegő képes útlevél
- Meghaladta az egymilliót Klaus Johannis kedvelőinek száma a Facebookon
- Egy magyar alkalmazás segíti a Facebook oldalak kezelőit
- Az okostotthon elképzelés egyre inkább valósággá válik
- Miért mindig szürke pólóban látjuk Mark Zuckerberget?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Real Madrid az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós bevételt
A Deloitte Football Money League 2025-ös jelentése rávilágít arra, hogy a legnagyobb futballklubok a 2023/24-es szezonban jelentős bevételnövekedést értek el, és a Real Madrid lett az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós álomhatárt. A csapatok pénzügyi sikerét a pályán elért eredményeik, stadionfejlesztések és a jól megtervezett kereskedelmi stratégiák tették lehetővé. A Premier League csapatai továbbra is az élvonalban szerepelnek a bevételi rangsorban, míg a női futball is kiemelkedő növekedést mutat, jelezve a sportág egyre nagyobb népszerűségét és piaci értékét.
Hazai színpadon az IIOT – Nemzetközi informatikai diákolimpia Budapesten
2025. március 9-én került sor a Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban a Kódkupa idei döntőjére, ahol Magyarország legtehetségesebb középiskolás programozói mérték össze tudásukat. A Kódkupa egyúttal válogatóversenyként is szolgál a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT), amely idén Magyarországon, 2025. május 30. és június 3. között kerül megrendezésre.
Megalakult a Kyndryl Institute
A mai gyorsan fejlődő digitális gazdaságban a vezetők egyre komplexebb kihívásokkal szembesülnek, miközben a technológia folyamatosan változik. A The Kyndryl Institute célja, hogy változatos nézőpontokkal és cselekvésre ösztönző meglátásokkal támogassa a felsővezetőket a legfontosabb aktuális kérdésekben, mint például a mesterséges intelligencia hatásai, szabályozások, kibervédelem, IT-modernizáció és más kulcsfontosságú témák. Az iparági vezetők, start-up közösségek, civil társadalom és akadémiai szakértők bevonásával a The Kyndryl Institute azon dolgozik, hogy segítse a stratégiai döntéshozatalt és ösztönözze az innovációt világszerte.
Kiskorú influencerek a közösségi médiában
A mai világ véleményformálói az influencerek, akik gyakran márkanagykövetekként működnek, és ismertségükre alapozva építenek pénzügyi modelleket. De miért bízzuk éppen az online média szereplőire, hogy eligazítsanak bennünket az élet különböző területein, legyen szó egészséges életmódról, gyereknevelésről vagy öltözködésről? Ezt a kérdést teszik fel az NMHH Podcast gyermekek online biztonságával foglalkozó nyolcadik adásában Aczél Petra kommunikációkutató, az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője és Guld Ádám médiakutató, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense.
A Széchenyi-egyetem megszerezte a legmagasabb szintű drónengedélyt
A győri Széchenyi István Egyetem könnyű pilóta nélküli légijármű-rendszerekre vonatkozó üzemeltetési tanúsítványt szerzett, így első felsőoktatási intézményként egész Európában megszerezte a 2021-ben bevezetett, az európai drónszabályozás alapján kiadható legmagasabb szintű engedélyt. A légiközlekedési hatóság az egyetem alkalmasságát értékelve megállapította, hogy az készen áll a biztonságos üzemeltetésre és rendelkezik a szükséges kompetenciákkal. Az engedély különleges jelentőséggel bír, mivel az EU-ban csupán mintegy 30 UAS-üzembentartó rendelkezik ilyen LUC (Light UAS Operator Certificate) tanúsítvánnyal a regisztrált 1,8 millió között.