PSZT: Egy új mozgalom sziesztára küldi a mobilokat
A közös ebéd tartalmasabb eltöltésére hívja fel a figyelmet egy most induló kezdeményezés, a PSZT (Picit Szüneteltesd a Telefonod). A mozgalom célja, hogy telefonunk simogatása helyett minél többen küldjük sziesztára a készülékünket, mi magunk pedig inkább ebédpartnereinkkel beszélgessünk.
Egyre többen vannak, akik még egy órát sem bírnak ki a telefonjuk használata nélkül – különösen feltűnő ez ebéd közben, ami pedig kiváló alkalom lehetne a személyes kapcsolatok ápolására. Mindezt kutatások is alátámasztják: naponta 150-szer „nézünk rá” telefonunkra, 10 emberből pedig már 8-cal fordult elő, hogy megszakított ebédet vagy beszélgetést, hogy ellenőrizze e-mailjeit, SMS-eit. „Pár hónapja egy céges ebéd alkalmával tűnt fel, hogy mindenki a telefonját kapkodta, illetve tapogatta, és így egyszerűen nem volt meg a lehetőség egy jó beszélgetésre. Akkor hirdettük meg, hogy az ebédidő alatt picit szüneteltetjük a telefonhasználatot, amit azóta több partnerünk is átvett. Ezen felbuzdulva indítottuk útjára a PSZT-et, vagyis a »Picit Szüneteltesd a Telefonod« mozgalmat” – mondta Trentin Tamás, a kezdeményezést meghirdető ReachMedia ügyvezetője.
A PSZT különösen most, a karácsonyhoz közeledve aktuális, hiszen a családi, baráti vagy éppen munkatársi körben eltöltött ünnepi ebédnek épp az lenne a célja, hogy együtt legyünk, egymással beszélgessünk. „Szeretnénk, ha a PSZT országos szinten terjedne. Azt akarjuk elérni, hogy minél többen ismerjék fel, mennyire káros hatása lehet annak, ha a telefonunkkal többet foglalkozunk, mint a szeretteinkkel. Mióta mi bevezettük ezt a szokást, sokkal jobb a közös ebédek hangulata, ráadásul senki nem eszi le magát a telefonnal való zsonglőrködés közben, vége a »lapos« ebédeknek” – tette hozzá Fialka Kriszta, a ReachMedia cégvezetője.
A kezdeményezéshez már lehet csatlakozni a www.pszt.hu webcímen, illetve a www.facebook.com/pszt.hu/ Facebook-oldalon. Ezzel jelezheti bárki az ismerősei számára azt, hogy ha vele ebédel, akkor tartalmas időt tölthetnek együtt, miközben a telefon szünetel.
Kapcsolódó cikkek
- GAFA-EU: a háború még csak most kezdődik a tech-óriásokkal
- Hatvannégy millió fontot hozott gazdájának az internet népszerű morcos cicája
- Tablettel készítjük fel gyermekünket az okostelefonra
- Interneten is látogatható az auschwitzi múzeum
- A közösségi oldalakon a nők az aktívabbak
- Miért nem működik a plázákban soha a WI-FI?
- Gyors netet kapnak a magyar internetezők
- Az internet globális rendjéről szerveztek konferenciát Kínában
- Meghaladta az egymilliót Klaus Johannis kedvelőinek száma a Facebookon
- Mobilizálódik a közösségi élet
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Fiatalok a valós projektek világában
Az idei tanévben indította útjára a Hallgatói Projekttámogató Programot a győri Széchenyi István Egyetem, melynek keretében egy szemeszter alatt mintegy 250-en vettek részt órarenden kívüli gyakorlati projektekben. A 12 szakról összegyűjtött tapasztalatok szerint a fiatalok hasznosnak látják a kezdeményezést.
A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében
A Samsung tovább erősíti elkötelezettségét az óceánok védelme iránt, és a jövőben olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik szintén elhivatottak a természet megóvása mellett. A vállalat már eddig is hozzájárult a műanyaghulladék problémájának enyhítéséhez azáltal, hogy újrahasznosított halászhálókból készítette el a Galaxy eszközeihez szükséges alapanyagokat.
Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól
Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban.
Jön az országos Random Mozikaland!
Újra Random Mozikalandra hív a Cinema City: egy olyan vetítésre, ahol a film címe titok. A program tavalyi sikere után idén télen országszerte, a hálózat bármely mozijába jegyet válthatunk február 19-én, az egy időben vetített meglepetésfilmre. A lepel csak akkor hullik le a titokról, amikor az első kockák megjelennek a vásznon.
Az ASUSTOR zászlóshajója tarolt 2024-ben
Az ASUSTOR Inc. kétlemezes zászlóshajó modellje, az AS5402T, melyet erőteljes specifikációi és teljesítménye tettek híressé, elnyerte a PCMag rangos Editors’ Choice és a 2024 legjobb technológiai termékeinek és szolgáltatásainak járó díját. Ez az elismerés megerősíti az AS5402T helyét a 2024 legnépszerűbb és legikonikusabb termékei között.