A Microsoft bekeményít az illegális szoftverhasználóknál
A Microsoft gyanús szoftverhasználatot észlelt Washingtonban, melynek kapcsán már a jogi eljárást is megindították. Üzengetés helyett felelősségre akarják vonni az illegális szoftverhasználókat.
Eddig sem volt legális nem jogtiszta forrásból származó operációs rendszert vagy más programot használni, ám ez nem különösebben érdekelte a fogyasztókat. Néha egy-egy figyelmeztető üzenet a vállalattól, de semmi komoly. Ha végleg tarthatatlan volt a helyzet, szereztek egy másik, szintén hamis szoftvert, és kezdődött minden elölről. Legalábbis eddig.
A Microsoft most úgy döntött, komolyra veszi a figurát, és nem csak üznetekkel bombázza a felhasználókat, hanem végre lép is valamit. A TorrentFreak szerint a gyártó már elindította a jogi eljárást az illegális szoftverhasználók ellen. A Windows és az Office-usereket veszik célba.
A vállalat nemrég észlelt egy gyanús esetet Washingtonban. A Windows 7 és az Office 10 illegális verzióit telepítették több gépre is egy helyen. A felhasználók az AT&T internethálózatát használták. Már az IP címet is azonosították.
Most keresik az embert/embereket, hogy azonosítani tudják és felelősségre vonják szerzői jog és védjegy megsértése miatt. A Microsoft úgy véli, hogy a felhasználóknak valaki eladta a termékkulcsokat, aki korábban a Microsoft partnereitől eltulajdonította azokat.
Forrás: TorrentFreak.com
Kapcsolódó cikkek
- Steve Ballmer bemutatta az új MS Office-t
- Steve Ballmer bemutatta az új Microsoft Office-t
- Ingyenes otthoni Office 365 használattal bővül a Tisztaszoftver program
- A Windows XP ismét veszített népszerűségéből
- Már Skype-olhatnak is az Office Online felhasználók
- Azonnal törölje a Windows 7 utolsó biztonsági frissítését!
- Hivatalosan is vége az XP-korszaknak
- Még márciusban debütál az Office iPad verziója
- Egyre népszerűbb a Windows 8.1
- Meghekkelték a Microsoft Office blogját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite
A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.
Digitális jövő: hogyan viszonyulnak a tinédzserek az MI-hez?
A mesterséges intelligenciára épülő technológiák ma már szinte minden területen jelen vannak, és alapjaiban formálják át a mindennapi életünket. Mivel ezek a megoldások a gyerekek életének is egyre természetesebb részévé válnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024 őszén kutatást indított annak feltérképezésére, hogyan viszonyulnak a 13 és 16 év közötti fiatalok az MI-hez.
A magyar üzleti élet Oscarja visszatér
Egy hónap múlva, 2025. május 22-én immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Menedzserszövetség az Év Menedzsere Díjátadó Gálát – az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét.
Mobilnet nélkül maradt a barátod? Segíts neki egy gigával!
Ünnepek, hosszú hétvégék és családi összejövetelek után sokan tapasztalják, hogy az adatkeret nem mindig tart ki a megnövekedett online jelenlét mellett. Legyen szó húsvéti videóhívásokról, közös filmnézésről vagy éppen navigációról, könnyen előfordulhat, hogy valaki pont a legrosszabbkor marad internet nélkül.
58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért
A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.