Jövőre forgalomba helyezné automata autóját a Google

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 25. 08:45

Az internetes konszern munkatársai céges blogjuk egy bejegyzésében jelentették be, hogy jövőre forgalomba akarják helyezni önműködő autójukat.

"Azzal töltjük az ünnepeket, hogy a tesztszakaszon fel és alá autózunk, és azt reméljük, az új évben Észak-Kalifornia útjain folytathatjuk a vezetést" - olvasható a blogban.

Különböző kocsikkal próbálkoztak, a tudást és a tapasztalatokat most összegezték. Az eredmény a bejegyzés szerzői szerint "egy minden funkcióra képes autó, a tökéletesen önjáró kocsink első teljes prototípusa".

 



Képet is posztoltak a blog írói: egy fehér, gömbölyded formájú kiskocsiét, mely úgy néz ki, mintha egy Smartot kereszteztek volna egy játékautóval. Hasonló fotókat már májusban is közzétett a cég, amikor automata kocsija gyártásának indulását bejelentette. Az új verziónak javították többek közt a futóművét és a számítógépes rendszerét.

A májusi adatok alapján a kétüléses jármű óránként legfeljebb 40 kilométeres sebességgel halad, és se kormánykereke, se pedáljai nincsenek, "mivel nincs rájuk szükség". A hétfői bejegyzés új technikai információt nem tartalmazott.

Saját prototípusának kifejlesztése előtt a Google a japán Toyota és Honda autóit építette át. Chris Urmson, a projekt vezetője a Wall Street Journalnak adott interjújában elmondta: a Google nem szeretne feltétlenül gyártóvá válni, ezért az autóiparban keres partnereket.

Fotó: EPA/Google

Kulcsszavak: okosautó Google

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Auto Bild teszt: A Continental új abroncsa a legjobbak között

Az idei nyári gumiabroncs-teszt során az Auto Bild magazin kiemelkedő eredményt ért el a Continental PremiumContact 7 modellel. A német autós szaklap összesen 52 gyártó 225/40 R 18 méretű gumiabroncsát vizsgálta, melyek közül a legjobb 20 modellt részletes tesztelésnek vetették alá egy BMW 1-es sorozatú tesztautóval, különböző körülmények között, mint például vizes és száraz útfelületen.

2025. március 18. 10:01

Simple kutatás az autósok közlekedési szokásairól

A Simple felmérése alapján az autósok 60 százaléka nem hagyja, hogy az üzemanyagárak változása befolyásolja autóhasználati szokásait, és jelentős részük nem tervez változtatni a közlekedési szokásain 2025-ben. Úgy tűnik, hogy az autósok annyira hozzászoktak az egyre dráguló üzemanyagárakhoz, hogy már nem hatnak rájuk a változások. Míg két évvel ezelőtt a sofőrök 54 százaléka nem vette figyelembe az üzemanyagárak változását, addig idén már 60 százalékuk van ezzel így a közel 11 ezer kérdőívet kitöltő Simple felhasználó közül*.

2025. március 12. 14:44

Kis időre fellélegezhetnek az európai autógyártók

Az európai autógyártók enyhülhetnek kicsit, de továbbra is jelentős erőforrásokat kell fordítaniuk az elektromobilitás fejlesztésére. Európa versenyképességének növelése és az elektromos átállás együttesen egy összetett kérdést képez, aminek része a szén-dioxid-kibocsátási kvóták szigorításának elhalasztása – fogalmazott Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára.

2025. március 11. 10:03

Különleges Maserati modellek a hófödte hegyek között

A Maserati kabrió kínálata központi szerepet kapott a The I.C.E. St. Moritz eseményen, ahol bemutatták a GranCabrio új, 490 lóerős változatát. Ez az erőforrás már a GranTurismo modellben is elérhető, így teljes képet ad a választék, amely a kupék dinamikáját és kényelmét ötvözi a nyitott tetős vezetés élményével. Emellett debütált a különleges GranCabrio Trofeo ONE of ONE – THE I.C.E. modell is, amely a Maserati Fuoriserie személyre szabási programja alapján készült.

2025. március 9. 12:01

Az Ubigi eSIM szolgáltatása tovább bővül a BMW járművek számára Európában

Az Ubigi tovább bővíti integrált eSIM szolgáltatását a BMW járműveiben, most már Európa több országában is elérhetővé válik. 2024 júliusa óta 15 országban volt elérhető, és 2025 márciusától újabb 12 országban, köztük Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Bulgáriában, Horvátországban, Romániában, Görögországban, Svédországban, Finnországban, Dániában, Cipruson és Máltán is hozzáférhetővé válik.

2025. március 8. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01