Vezető nélküli autó prototípust mutatott be a Mercedes
Az idei CES-en számos újdonsággal találkozhatnak az érdeklődök, többek között a Mercedes önjáró autójának prototípusát is megtekinthetik. A jármű nem csak technológiai szempontból keltheti fel a figyelmet, hanem kialakítása is vonzza a tekintetet.
A Mercedes a CES-en mutatta be a nagyközönségnek önjáró autóját. A Mercedes-Benz F015 Luxury in Motion névre keresztelt jármű számos szenzorral, kamerával van felszerelve, valamint radar rendszerrel, hogy nyomon kövesse, merre tart éppen.
Az autó belsejében egy kapszula található lekerekített ülésekkel egymással szemben. Ide ülhetnek az utasok. Ha valaki pedig szeretné maga irányítani a járművet, megteheti: a kormánykerék elérhető.
Számos autóipari piaci szereplő jelen van a Las Vegas-i CES-en, és beszámolnak a lépéseikről az önjáró autók terén. Azonban egyelőre még egyetlen modell sem kapható kereskedelmi forgalombab. A technológia még nem áll azon a szinten.
Raj Nair, a Ford technológiai vezetője szerint nem elég egyetlen navigációs eszközt beszerelni az ilyen autókba. Elmondása alapján legalább kettő másikra is szükség van, ha netalán az első feladná a harcot.
A Mercedes elmondta, hogy önjáró autójuk 2030-ig biztosan nem lesz elérhető. Ennek gyakorlati okai vannak. Az árak egyelőre még nagyon magasak, ugyanis drágák azok a megoldások, technológiák, melyeket az autóba szerelnek.
Forrás: Venturebeat.com
Kapcsolódó cikkek
- Minden, ami CES
- 5K monitorral dobbantott a HP a CES-en
- A Lenovo innovatív PC-eszközökkel is készült a CES-re
- A Sony bejelentette újdonságait a CES kiállításon
- NVIDIA Tegra X1 mobilchip 1 teraflopos teljesítménnyel
- A legújabb ThinkPad X1-gyel ünnepli a Lenovo a százmilliomodik ThinkPadet
- Új matricatípusok is elérhetők lesznek január elsejétől
- Új böngészőt kaphat a Windows 10
- Továbbfejlesztett LG webOS 2.0 Smart TV platform a CES-en
- Robotokkal és drónokkal árasztja el a világot a CES 2015
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Auto Bild teszt: A Continental új abroncsa a legjobbak között
Az idei nyári gumiabroncs-teszt során az Auto Bild magazin kiemelkedő eredményt ért el a Continental PremiumContact 7 modellel. A német autós szaklap összesen 52 gyártó 225/40 R 18 méretű gumiabroncsát vizsgálta, melyek közül a legjobb 20 modellt részletes tesztelésnek vetették alá egy BMW 1-es sorozatú tesztautóval, különböző körülmények között, mint például vizes és száraz útfelületen.
Simple kutatás az autósok közlekedési szokásairól
A Simple felmérése alapján az autósok 60 százaléka nem hagyja, hogy az üzemanyagárak változása befolyásolja autóhasználati szokásait, és jelentős részük nem tervez változtatni a közlekedési szokásain 2025-ben. Úgy tűnik, hogy az autósok annyira hozzászoktak az egyre dráguló üzemanyagárakhoz, hogy már nem hatnak rájuk a változások. Míg két évvel ezelőtt a sofőrök 54 százaléka nem vette figyelembe az üzemanyagárak változását, addig idén már 60 százalékuk van ezzel így a közel 11 ezer kérdőívet kitöltő Simple felhasználó közül*.
Kis időre fellélegezhetnek az európai autógyártók
Az európai autógyártók enyhülhetnek kicsit, de továbbra is jelentős erőforrásokat kell fordítaniuk az elektromobilitás fejlesztésére. Európa versenyképességének növelése és az elektromos átállás együttesen egy összetett kérdést képez, aminek része a szén-dioxid-kibocsátási kvóták szigorításának elhalasztása – fogalmazott Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára.
Különleges Maserati modellek a hófödte hegyek között
A Maserati kabrió kínálata központi szerepet kapott a The I.C.E. St. Moritz eseményen, ahol bemutatták a GranCabrio új, 490 lóerős változatát. Ez az erőforrás már a GranTurismo modellben is elérhető, így teljes képet ad a választék, amely a kupék dinamikáját és kényelmét ötvözi a nyitott tetős vezetés élményével. Emellett debütált a különleges GranCabrio Trofeo ONE of ONE – THE I.C.E. modell is, amely a Maserati Fuoriserie személyre szabási programja alapján készült.
Az Ubigi eSIM szolgáltatása tovább bővül a BMW járművek számára Európában
Az Ubigi tovább bővíti integrált eSIM szolgáltatását a BMW járműveiben, most már Európa több országában is elérhetővé válik. 2024 júliusa óta 15 országban volt elérhető, és 2025 márciusától újabb 12 országban, köztük Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Bulgáriában, Horvátországban, Romániában, Görögországban, Svédországban, Finnországban, Dániában, Cipruson és Máltán is hozzáférhetővé válik.