Büntetik a PC előtt túl sokat ülő gyerekek szüleit

MTI Sajtóadatbank, 2015. január 30. 08:27

Pénzbüntetéssel, jogi eljárásokkal fenyegetik Tajvanon azokat a szülőket, akik nem szabnak határt gyermekeik televíziózásra és videojátékokra fordított szabad idejének - jelentette a helyi média.

A tajpeji törvényhozás által a napokban szentesített jogszabály azt is tartalmazza, hogy a két év alatti gyerekeknek teljesen meg kell tiltani az effajta - elektronikus készülékekkel folytatott - szórakozást. A törvény szerint a szabályt sértő szülök 88 ezer forinttól csaknem 440 ezer forintot érő tajvani dollárra büntethetők.

A 18 év alattiakra vonatkozó rendelkezés megtiltja, hogy az "ésszerűséget meghaladó" időtartamon át folytonosan használják ezeket a készülékeket. Megfigyelők szerint ezzel veszélyességüket tekintve a szóban forgó elektronikus készülékek deklaráltan a dohánytermékek és az alkohol szintjére kerültek Tajvanon.

 



A törvény gondolatának szülőatyja Lu Hsziu-jan Kuomintang párti parlamenti képviselő, aki megerősítette, hogy célja a fiatalkorúak védelme volt. A nő, aki nem csak a törvényhozásban, de egészségügyi szakemberek körében is támogatókra talált, előterjesztésében azt szerette volna elérni, hogy 30 percre korlátozzák az elektronikus készülékek megszakítás nélküli használatának tartamát.

A tajvani közvélemény vegyesen reagált a döntésre. Sokan nem tartják helyénvalónak a beavatkozást a családok életébe mondván, az ország irányítói átléptek egy határt. Mások úgy vélik, a jogszabály betartatásával is gondok lehetnek, ráadásul a hatóság könnyen megsértheti a személyi szabadságot. A helyi televízióban egy szemorvos is megszólalt, aki szerint az okostelefonok és tabletek elterjedésével megnőttek a szembetegségek és a hozzájuk fűződő korrekciós műtétek.

A tajvani helyzet súlyosságáról árulkodnak azok a hírek, amelyek időről időre tragikus kimenetelű videózásról számolnak be. A mértéktelen képernyő előtt ülésnek és játéknak idén már két áldozata is volt. Egy 32 éves férfi három teljes napig játszott egy internetkávézóban, majd holtan borult az asztalra. Azt hitték, alszik. A helyi rendőrfőnök az esettel kapcsolatban azt javasolta, hogy a szenvedélyes játékosok legalább kétóránként tartsanak szünetet, álljanak fel és mozogjanak egy kicsit.

Január 1-jén egy 38 éves férfire találtak rá, akinek szervezete ötnapi pihenő nélküli játék után mondta fel a szolgálatot. Korábbi hírek szerint egy 23 éves és egy 18 éves fiatalember is a videojáték áldozata lett. Volt, akit a számítógép egerével a kezében találtak meg, más néhány lépés megtétele után esett össze.

Kína szárazföldi területein, ahol immár 648 millió internetező böngészi rendszeresen a világhálót, ugyancsak komoly gondot okoz a játékfüggőség kezelése. A kínai hatóságok még 2010-ben arra kötelezték az online játékgyártókat, hogy alkalmazzanak olyan technikát, amely korlátozná a kiskorúak felhasználási idejét. 2013 decemberében Sanghaj városa olyan rendelkezést hozott, amelyben az engedékeny szülőket teszi felelőssé csemetéik képernyő elé "cövekeléséért".

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A TCL újabb nemzetközi sikereket aratott

A TCL, a szórakoztatóelektronikai iparág egyik meghatározó szereplője – és a világ első számú márkája az ultranagy képernyős, Mini LED és Google TV szegmensekben – büszkén jelenti be, hogy 17 rangos nemzetközi design díjat nyert el. Ezek között 10 iF Design Award és 7 Red Dot Product Design Award is szerepel, amelyek visszaigazolják a vállalat elkötelezettségét a prémium minőség, az emberközpontú gondolkodás és a fenntarthatóság mellett.

2025. április 24. 19:35

Elkezdődött a pollenszezon – így védekezhetünk otthon

Ahogy beköszönt a tavasz, Magyarországon menetrendszerűen elindul a pollenallergia-szezon. A következő hónapokban folyamatosan váltják egymást a különféle allergének: a mogyoró és éger után most már a ciprus- és tiszafafélék, valamint a kőris, nyár, juhar, fűz és gyertyán virágporai is közepes mennyiségben jelen vannak a levegőben – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján található adatokból. Májustól a pázsitfűfélék, júliustól pedig a legtöbb panaszt okozó parlagfű virágpora jelenthet komolyabb problémát.

2025. április 24. 17:59

Vidd magaddal a zenét – Ismerd meg a PartyKing1 hangfalcsaládot

A LAMAX PartyKing1 termékcsalád a zene és a mobilitás tökéletes egyensúlyát kínálja. Ezek a kompakt, könnyen hordozható Bluetooth hangfalak lenyűgöző hangteljesítménnyel érkeznek, hogy bármilyen alkalmat felejthetetlenné tegyenek. A háromféle modell – 80, 100 és 200 wattos teljesítménnyel – minden igényt lefed, legyen szó otthoni filmezésről, baráti összejövetelről vagy akár szabadtéri buliról.

2025. április 24. 16:23

A térbeli számítástechnika forradalma: Az üzleti innováció új dimenziója

Ahogy a vállalati informatika egyre bonyolultabbá és összetettebbé válik, úgy nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) jelentősége az üzleti innovációk terén. Ez a technológia lehetővé teszi a fizikai és digitális világ közötti zökkenőmentes kapcsolatot, és egyesíti a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság, az IoT és a mesterséges intelligencia adatelemzési képességeit. Ennek köszönhetően a vállalkozások új szintre emelhetik hatékonyságukat és innovációs képességüket.

2025. április 24. 14:50

Girls in ICT Day 2025 – Fókuszban a jövő női informatikusai

Egyedülálló pályaorientációs programmal csatlakozik a Neumann Társaság a nemzetközi Girls in ICT Day kezdeményezéshez. Az esemény célja, hogy inspirációt nyújtson a pályaválasztás előtt álló lányok számára, és megmutassa, hogy nőként is lehet jelentős, formáló szerepet betölteni az informatika világában.

2025. április 24. 13:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12