Mobilalkalmazással változtatható a luxus dizájnkütyü mintája
Forradalmi technológiával felszerelt luxuskarkötőt fejleszt a L!BER8 Technology nevű magyar startup csapat. A tago arc névre keresztelt stílusos kiegészítő nagy újítása, hogy az e-könyvolvasókból is ismert E Ink kijelzővel ellátott karkötő mintája tetszés szerint változtatható. A viselő aktuális ruhájához és hangulatához passzoló kép egy mobil alkalmazás segítségével varázsolható át az ékszerre. A cég néhány napon belül, az Indiegogo-n induló közösségi finanszírozási kampány bevételéből indítja el a tömeggyártást.
Több szempontból is óriási újítás a tago arc digitális divat kiegészítő. Egyrészt maga az elv, hogy egy mobilalkalmazás segítségével bármikor lecserélhető a karkötő mintája, már önmagában forradalmi. Másrészt az E Ink kijelzővel ellátott karkötő egy NFC chip által összeköttetésben van a mobiltelefonnal, így mindenfajta kábel vagy bluetooth kapcsolat nélkül „átvarázsolható” rá az applikációból kiválasztott minta.
Az ékszerre különféle mintákat lehet letölteni, illetve az ékszer viselője akár megalkothatja a saját stílusának megfelelő formát is, amit meg is oszthat majd a tago közösséggel. A L!BER8 szeretne grafikusokat, művészeket is bevonni a további képek megalkotásába, illetve tervben van ismert luxus divatmárkák által támogatott, egyedi minták létrehozása is.
Sosem merülő termékek – rengeteg felhasználási lehetőség

A tago arc csupán az első, megvalósulásra váró termék a L!BER8 Technology boszorkánykonyhájából. A startup az egyedülálló töltésnélküli technológiát további eszközökben – pl. digitális képkeretben, konferencia badgeken (belépőkön), vagy kórházi beteglapokon - is alkalmazni kívánja.
Bulival indul az Indiegogo kampány
A közösségi finanszírozási kampány egy party keretében indul a tervek szerint néhány napon belül az Indiegogon. A magyar startup hazai és nemzetközi támogatók és magánszemélyek által befolyt összegből szeretné ugyanis elindítani a tömeggyártást. A kampány lényege, hogy a weboldalon keresztül bárki a világon támogathatja a projektet, és vásárolhat a jövőben elkészülő termékből. A termék várhatóan 2015 utolsó negyedévében kerül kereskedelmi forgalomba.
Kapcsolódó cikkek
- Telepítik a munkajogi mobilalkalmazást
- Véradás mobilalkalmazást készített a Vöröskereszt
- Már iOS alkalmazással is vehetünk autópályamatricát
- Növekszik a mobilos játékok népszerűsége
- Okostelefon applikáció népszerűsíti a Puli Space-t
- A Windows Phone felhasználók is használhatják a Dropboxot
- Webes felületen is elérhető lesz a WhatsApp
- A TraffiHunter lett az Appra magyar győztese
- Megújult a WhatsApp Android alkalmazása
- Imagine Cup Academy: ontják a remek ötleteket a magyar diákok
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.
Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?
A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?