A Huawei közel 10 milliárd forintot fordít a hazai szélessávú vezetékes internet fejlesztésére

140 ezer magyar háztartásba juttatja el a vállalat a közösségi hálót

forrás: Prím Online, 2015. február 7. 14:31

További jelentős értékű beruházásokra készül Magyarországon a közeljövőben a Huawei Technologies Hungary, amely idén ünnepli hazai jelenlétének 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból Bin Yun Song, a vállalat leköszönő vezérigazgatója sajtótájékoztató keretében értékelte a Huawei 2014. üzleti évét, ismertette a társaság eredményeit és jövőbeli terveit, és ezzel átadta a stafétabotot az új vezérigazgatónak, Zheng Wei Fengnek.

A Huawei bejelentette, hogy tovább erősíti pozícióját Magyarországon: a vállalat 140 ezer háztartásban építi ki országszerte optikai kábelre a vezetékes távközlési hálózatot 2016. június végéig olyan régiókban is, ahol eddig nem használtak szélessávú internetet. A beruházás értéke közel 10 milliárd forint, így a Huawei és a kiépítésben résztvevő partnerek jelentősen hozzájárulnak a digitális társadalom és a vidéki Magyarország versenyképességének fejlődéséhez.

 

A cég az eltelt 10 évben dinamikus fejlődést tudhat magának: a vállalat 200 millió EUR-ót (mintegy 65 milliárd forint) fektetett be Magyarországon, amivel a második legnagyobb kínai befektetővé vált hazánkban. Termékeit és szolgáltatásait jelenleg Magyarország lakosságának a fele használja, és a Huawei az ügyfelei között tudhatja Magyarország valamennyi nagy távközlési szolgáltatóját is. A magyar leányvállalat az alapítása óta fontos bázisává vált a Huawei globális világának: 2009-ben az anyacég hazánkban hozta létre Európai Ellátó- és Logisztika Központját (ESC). Itt gyártják, és innen szállítják ki az okostelefonok kivételével a Huawei portfóliójában szerepelő valamennyi terméket közel 55 célországba. Szintén Magyarországon kezdte meg működését tavaly a Huawei internet alapú televíziózás technológiai megoldásainak fejlesztésével foglalkozó nemzetközi innovációs központja is.

 

2014 a rekordok éve a Huawei Technologies Hungarynél

 

A vállalat 10 éves történetének eddigi legnagyobb forgalmát könyvelhette el 2014-ben: a teljes forgalom 36-38 milliárd forint között alakult, amely 18 százalékos növekedést jelent a korábbi üzleti évhez képest. A Huawei három üzletága közül változatlanul a távközlési szolgáltatók üzletága (Huawei Carrier Network) teljesített legjobban a Magyarországon.

 

 

A hazai leányvállalat sikeres működését bizonyítja az is, hogy a közelmúltban a gyártás és a logisztika mellett új régiós feladatokat is kapott az ország: a Huawei ide helyezte az európai kontinens visszáru kezelését, az alkatrész-ellátását és a javítását is. Ezzel a bővítéssel a cégcsoport a magyarországi történetének eddigi legnagyobb szolgáltatás-portfólióját tudhatja magáénak. A megkapott új feladatok gyorsabb és hatékonyabb ellátása érekében a vállalat úgy döntött, hogy megkezdi magyarországi tevékenységének átszervezését is 2015-ben.

 

A Huawei Technologies Hungary közvetlen alkalmazottainak száma 2014-ben 250 fő volt, akik jórészt a budapesti központban dolgoznak, ahova a vállalat további 40 fő felvételét tervezi 2015-ben. Az Európai Ellátó Központ üzemeltetése partnercégeken keresztül zajlik, több mint 2000 embernek biztosítva a megélhetést.

 

Intenzív üzleti tevékenysége mellett a Huawei tehetséggondozó programokat indított Magyarországon 2011-ben az infokommunikációs technológia (IKT) és a gazdasági területen tanuló egyetemisták gyakorlati oktatásának fejlesztésére. A vállalat ennek keretében összesen 150 millió forint értékű elkötelezettséget vállalt 2014. december végéig. A Huawei oktatás mellett részt vesz a hazai versenysport támogatásában is: a vállalat a Magyar Vízilabda Szövetség technológiai partnerévé vált 2015-ben.

 

Új vezérigazgató a vállalat élén

 

Zheng Wei Feng személyében új vezérigazgató érkezik a Huawei Technologies Hungary élére 2015 tavaszán.  Az új vezérigazgató a kínai Zhejiang Egyetem matematika szakán végzett, és 15 éve dolgozik a vállalatnál különböző régiós vezető pozíciókban. A magyar vállalat élére Zheng úr a Huawei Hutchison hongkongi irodájából érkezik, ahol alelnökeként tevékenykedett. Bin Yun Song leköszönő vezérigazgató a Huawei Technologies UK-nél folytatja tevékenységét.

 

 

Zheng Wei Feng elmondta: „A Huawei új vezérigazgatójaként arra törekszem, hogy a vállalat Magyarország infokommunikációs technológiai (IKT) szaktanácsadójává és partnerévé váljon az elkövetkezendő években. A vállalat aktív részvételre törekszik a Nemzeti Digitális Fejlesztési Programban, a Digitális Közösségi Programban, és a Nemzeti Szélessávú és Kommunikációs Hálózat fejlesztésében is, ezáltal hozzájárul a magyar digitális társadalom fejlődéséhez és az ezzel járó GDP-növekedéshez.”

 

Működik az új regionális innovációs központ Magyarországon

 

A Huawei a telekommunikációs cégek igényeit kiszolgáló regionális innovációs fejlesztő központ felfuttatásán dolgozik jelenleg Magyarországon, amely az új típusú technológiákon alapuló – például internet alapú - televíziózást veszi célba. A vállalat a központ létrehozását 2014-ben jelentette be, 2015. első felében újabb szakemberek felvétele és képzése zajlik. A tervek szerint a Huawei 50 speciális tudású szakembert kíván alkalmazni ebben a központjában, az IKT és a gazdaság különböző területeiről.

 

A Huawei azért választotta hazánkat, mert van megfelelő szaktudással bíró humán erőforrás, továbbá a startupoknak köszönhetően sok a kísérletező hajlam, a kreativitás és az innovációs készség a piacon. A vállalat döntésében az is szerepet játszott, hogy a Huawei-nek van már Magyarországon innovatív internetalapú TV megoldása a Magyar Telekomnál.

 

A Huawei innovációs központjának megoldásai felhasználhatók lesznek mindenféle otthoni vagy mobil eszközön is, függetlenül az operációs rendszerüktől. Lehetővé teszik a felhasználók számára a televíziózás élményét internet alapon bármilyen mobil eszközön, akár útközben is.

 

 „A központ magyarországi megalapítása újabb sikeres mérföldkő a Huawei Technologies Hungary életében. A vállalat célja, hogy a magyar központ által kifejlesztett termékeket világszerte értékesítse” - mondta el Zheng Wei Feng leendő vezérigazgató. - „A régióban ugyan jelenleg még nem annyira népszerű az internet alapú televíziózás, a nemzetközi trendeket figyelve viszont nagy felfutásra számítunk a jövőben, hiszen még sok a piaci rés és a kiaknázatlan lehetőség ezen a területen.”

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Egy év alatt 45 milliárd forintot loptak el tőlünk a digitális bűnözők

2024. október 15. 16:51

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24