Hiányosságok az e-felvételinél

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 27. 13:29

Az alapvető jogok biztosa szerint hiányos az elektronikus felvételi rendszer jogszabályi háttere - írta pénteki számában a Magyar Nemzet Székely László jelentésére hivatkozva.

A lap által idézett jelentésből kiderül: a felvételizők egy része azért nem került be a kiszemelt egyetemre vagy főiskolára, mert hiánypótlási felhívás híján nem tudták kijavítani az e-jelentkezéskor elkövetett hibákat.

Az ombudsmanhoz beérkezett panaszok alapján felmerült annak a gyanúja, hogy sérülhetett az érintetteknek a művelődéshez és a jogorvoslathoz való joga. Az idei felvételin százhúsz jelentkező járt rosszul azért, mert hiányosan töltötte fel a középiskolai bizonyítványának másolatát.

A lap szerint tapasztalatait a biztos a felsőoktatási államtitkárnak is jelezte, aki elismerte a hiányosságokat, s ígéretet tett a felülvizsgálatra.

A szaktárca az ombudsmani vizsgálat ideje alatt kezdeményezte a felvételi kormányrendelet módosítását. A december 18-tól hatályos új jogszabályok szerint pedig az Oktatási Hivatalnak immár minden jelentkezőnek egységes tájékoztatást küld arról, hogy mit kell feltöltenie és ellenőriznie. Az államtitkár kezdeményezte továbbá az e-felvin megjelenő üzenetek ismételt áttekintését, szükség esetén azok kiigazítását - közölte a lap.

Kulcsszavak: jog oktatás

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók

A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.

2024. október 6. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37