Budapesten tartják az idei telekommunikációs világkonferenciát

MTI Sajtóadatbank, 2015. április 10. 09:23

Az ENSZ infokommunikációs szakosított szervezete, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ez év őszén a magyar fővárosban tartja telekommunikációs világkonferenciáját (Telecom World) - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter és Houlin Zhao, az ITU főtitkára Budapesten akkreditált nagykövetek és a külföldi diplomaták előtt aláírta az ITU Telecom World 2015 rendezvény - amelyet ez év október 12-15. között rendeznek Budapesten - lebonyolításáról, szervezéséről és finanszírozásáról szóló megállapodást.

 


 

Az eseményre mintegy 5-6 ezer résztvevőt várnak. A fórum a magyar szakemberek és vállalkozások számára komoly lehetőséget jelent arra, hogy megmutassák a világnak e téren elért eredményeiket, szaktudásukat, valamint újabb erőforrásokat vonjanak be a fejlődésbe.


A telekommunikációs konferencia témakörei főként a digitális város és a digitális otthon köré szerveződnek. Emellett azonban szó lesz még az 5G megoldásokról, valamint a Big Data által nyújtott lehetőségek kiaknázásáról is.
  
Houlin Zhao azt hangsúlyozta, hogy a 150 éves, 193 tagországot tömörítő ITU a korábbinál nagyobb intenzitással kívánja bevonni munkájába a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint az eddiginél is több figyelmet kíván fordítani a különböző infokommunikációs területeken az innovációra, a fejlesztések támogatására.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ünnepi akciók vagy csapdák: a leggyakoribb online átverések karácsony előtt – figyelmeztet az ESET

2025. december 11. 13:22

Mit kerestünk 2025-ben? – Megérkezett a Google éves toplistája

2025. december 8. 18:14

A jövő motorjai: innovatív vállalkozók és fiatal vezetők a reflektorfényben

2025. december 4. 09:56

Digitális Érettségi Jelentés: miért nem használják ki a kisvállalkozások az AI-t?

2025. december 1. 14:57