Infokommunikációs csomaggal bővül a Segítő kezek program

MTI Sajtóadatbank, 2015. április 15. 10:19

Infokommunikációs fejlesztési csomaggal bővül a szociális alapellátást kiegészítő Segítő kezek program, amelyhez mára mintegy 155 önkormányzat csatlakozott országszerte - mondta Jeneiné Rubovszky Csilla, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) idősek szociális alapszolgáltatásainak infokommunikációs fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa.

A program - amely közfoglalkoztatottak, önkéntesek és közösségi szolgálatot teljesítők bevonásával nyújt segítséget az időseknek - 2013-ban indult Belváros-Lipótváros önkormányzatának kezdeményezésére, majd Kisvárda és Szombathely is csatlakozott. Ma már mintegy 70 ezer idős ember vesz részt közvetlenül a programban, így a Magyarországon élő mintegy 475 ezer 80 év feletti lakos 14 százalékához eljutott a kezdeményezés .

A program során készített országos hatástanulmányból kiderült: a magány egyre nagyobb problémát jelent az idősek számára a fizikai és szellemi hanyatlás, családtagoktól, segítőktől való fizikai és szellemi függőség, időskori depresszió, elesettség és betegség mellett.


A szépkorúak problémáira további megoldást kínál a Segítő kezek program új, infokommunikációs eszközöket tartalmazó modellprogramja - ismertette a miniszteri biztos.


A kezdeményezés az idősek életminőségének javítását, a segítő családtagok és a házi ápolók helyzetének könnyítését teszi lehetővé. Emellett kiemelt célja, hogy az idősek a lehető leghosszabb ideig tudjanak a saját, megszokott környezetükben maradni.
 

A modellprogram során megtanítanák az időseknek az internet, a Skype és az okostelefon használatát, valamint kapnának egy vészjelző karperecet is, amely méri a vérnyomást és képes jeleket küldeni az orvosoknak, hogy még az esetleges rosszullét előtt be tudjanak avatkozni. A karperec emellett a rendőrséget is értesíti az idős személy ellen irányuló bűncselekmény esetén, ezzel a biztonságot szolgálja - ismertette Jeneiné Rubovszky Csilla.
 

A Segítő Kezek infokommunikációs modellprogramban résztvevők térítésmentesen jutnak az eszközökhöz - emelte ki a miniszteri biztos.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zöld tanúsítvány, tiszta technológia – A Samsung tovább csökkenti ökológiai lábnyomát

A Samsung 2025-ös TV-, monitor- és hangprojektor kínálatából mintegy 80 modell érdemelte ki a TÜV Rheinland Product Carbon Reduction és Product Carbon Footprint tanúsítványait. A német székhelyű, világszerte elismert tanúsítószervezet elismerése a vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettségét igazolja. Ez már az ötödik egymást követő év, hogy a Samsung prémium termékvonalai – köztük a Neo QLED 8K és Neo QLED modellek – megkapták ezt a minősítést, megerősítve a cég folyamatos erőfeszítéseit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.

2025. április 23. 20:07

Zöldebb jövő az irodában: bemutatkoznak a környezetbarát Philips monitorok

A Philips 5000-es sorozatának legújabb tagjai, a 23,8 hüvelykes (60,4 cm) Philips 24B2G5301 és a 27 hüvelykes (68,6 cm) Philips 27B2G5601, a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében készültek. A két új modell kifejezetten úgy lett tervezve, hogy minimalizálja a környezetre gyakorolt hatást, miközben modern funkciókat kínál a hatékony munkavégzéshez.

2025. április 23. 18:39

A helyi rádiók továbbra is erős szereplői a hazai médiapiacnak

A megyei jogú városok helyi rádiói még mindig meghatározó és versenyképes szereplői a hazai médiapiacnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából. A tanulmány nyolc helyi rádiócsatorna eredményeit hasonlította össze három országos könnyűzenei rádióval, és rámutatott: bár a közösségi rádiók általában kevesebb hallgatót érnek el, mint kereskedelmi társaik, a hallgatók hosszabb ideig maradnak a műsoraik mellett.

2025. április 23. 18:04

A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát

A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.

2025. április 23. 13:14

Csúcson a nézettség: Rekordszezont hozott az új BL-formátum a Sport TV-n

A 2024–25-ös szezonban megújult Bajnokok Ligája kiváló nézettségi adatokat produkált a Sport1 és Sport2 csatornákon. Az új lebonyolításnak köszönhetően több mérkőzés és nagyobb rangadók kerültek képernyőre, amit a nézők is nagyra értékeltek.

2025. április 23. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12