Humanoid roboton dolgozik egy debreceni diák

forrás: Prím Online, 2015. április 20. 08:34

Tiniként hobbiból programozott, aztán pókerező robotot készített, most egy humanoid roboton dolgozik, amely képes több feladatot is ellátni. A Nemzeti Tehetség Program egyik felfedezettje, a húsz éves, debreceni Hegyesi Donát Sándor beszélt az általa tervezett robotokról a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.

Hegyesi Donát Sándor közel három éven át fejlesztette a pókerező robotot. Két hobbiját, a pókert és a programozást ötvözte. A debreceni diák már korábban is foglalkozott elektronikával és programozással, pókerezni is szeretett, s a játék során gondolt arra, hogy a pókert automatizálni lehetne. Olyan szerkezetet hozott létre, amely – akárcsak egy ember – képes részt venni a pókerjátékban. A robotnak a hardverét és a szoftverét is ő tervezte és alkotta meg. A szerkezet matematikailag számolja a különböző pókeres esélyeket, menti az előző leosztásokat, s azokat alapul véve hozza a következő döntését.

 



Hegyesi Donát Sándor most egy humanoid roboton dolgozik, amelynek a Daniel nevet adta. Jelenleg a fejlesztési fázisban tart, a robot testét építi, közben pedig a szoftverét programozza. Célja, hogy Daniel képes legyen ellátni egy komplex feladatot, tudjon járni, a kamerarendszerével objektumokat felismerni, azokat megfogni és egy másik helyre áttenni. Az elkészült robot dolgozhat majd gyárban, de akár a háztartásban is használható, például rendet csinálhat a gyerekszobában.

Hegyesi Donát Sándor 14 éves korában kezdett programozni, az alapokat az internetről tanulta meg, később elektronikai tudással egészítette ki az ismereteit. Az első projektjét 15 évesen alkotta meg. Ez egy karóra volt, amely azon túl, hogy mutatta a pontos időt, tárolni tudta a buszmenetrendet, az órarendet, feljegyzéseket lehetett benne készíteni. A készülékével egy versenyen laptopot nyert, amely arra inspirálta, folytassa a hobbiját. A fiatalember jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetemen végzi tanulmányait. Tervei szerint a diploma megszerzése után saját vállalkozásba kezd, különböző problémákra műszaki megoldásokat kínáló céget alapítana.

 

Forrás: Kossuth Rádió, Közelről / hirado.hu

Kulcsszavak: robot tudomány

Tudomány ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szegeden felpörögnek a bitek: Átadták az MI-alapú szuperszámítógépet az SZTE-n

2025. július 8-án ünnepélyesen átadták a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) azt az 1,75 petaflops teljesítményű szuperszámítógépet, amely a Mesterséges Intelligencia Kompetenciaközpont (IKIKK) szakmai támogatásával az egyetem mesterségesintelligencia-kutatásait szolgálja. A csúcstechnológiás eszköz nemcsak az MI fejlesztésében, hanem más tudományterületek munkájában is új távlatokat nyithat.

2025. július 9. 19:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

2025. július 2. 13:07