A nepáli földrengés után több techóriás is segítő kezet nyújtott
A hétvégi 7.8-as erősségű nepáli földrengés után több technológiai vállalat döntött úgy, hogy a pénzadományon felül saját szolgáltatásaikat felhasználva is próbálnak segíteni a bajbajutottakon.
A Microsoft jelentős lépést tett Nepálban. Az országot a hétvége folyamán egy 7.8-as erősségű földrengés érte, ennek nyomán a vállalat úgy döntött, a világszerte népszerű szolgáltatásában, a Skype ingyenessé teszi a hívás funkciót az országban. Továbbá a vállalat 1 millió dollárt adományozott készpénzben is Nepálnak.
A földrengés nagyjából 4000 emberéletet követelt, és további több ezer ember szorul jelenleg is kórházi ellátásra.
Nem csak a Microsoft döntött úgy, hogy segít a nepáliaknak. A Google elindította a Person Finder toolt, amely az eltűnt emberek kereső adatbázisa. Itt lehet egy adott embert is keresni, illetve azt is lehet jelezni, ha valakiről információval rendelkezik az illető. Emellett pedig a Google Voice 19 centes árát is 1 centre mérsékelte a keresőóriás.
A T-Mobile és a Spint pedig ingyenessé tette az SMS- és hívásküldést Nepálban, az Apple pedig az amerikai Vöröskereszttel lépett partnerségre, melynek révén az iTunes felhasználókat próbálják ösztönözni arra, hogy hogy adakozzanak.
A Facebook sem maradt ki a sorból, ők aktiválták Safety Check (biztonsági ellenőrzés) funkciójukat, melynek révén a barátok, családtagok ellenőrizhetik szerettüket a természeti katasztrófa során. A Facebook egy érteksítés formájában arra kéri az illetőt, hogy jelezzék a közösségi oldal felé, ha biztonságban vannak, illetve egy családtag is megteheti mindezt. A funkció a profilon megadott települések alapján, illetve az eszköz GPS-koordinátáit felhasználva jelzi, milyen zónában tartózkodik az illető.
Forrás: TheVerge.com; kép: ndtv.com
Kapcsolódó cikkek
- Az Office alkalmazások Windows okostelefonokra és tabletekre is elérhetők lesznek
- A lányok a jövő technológiai szakemberei
- Billeg a Microsoft kontra Google
- Július végén érkezhet a Windows 10
- A Microsoft szövetséget kötött a Google riválisával, a Cyanogennel
- Hazai piacon a Lumia 640
- Olaszul és kínaiul is fordít már a Skype
- 40 éves a Microsoft
- A hangüzenetek kimaradtak az Xbox One áprilisi frissítéséből
- Több autistát alkalmazna a Microsoft
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az MI, ami forradalmasítja az épületek működését
Akár 50 százalékkal is javítható az épületek üzemeltetésének hatékonysága a Schneider Electric legújabb fejlesztésével, az EcoStruxure Foresight Operationnel. A mesterséges intelligenciával (MI) támogatott platform elsőként integrálja egyetlen rendszerbe az energia-, az épületüzemeltetési és az áramellátási megoldásokat.
Megduplázott márkaérték hat év alatt – szárnyal a Deutsche Telekom
A Deutsche Telekom idén is megtartotta vezető szerepét a világ legértékesebb márkái között – derül ki a Brand Finance legfrissebb Global 500 rangsorából. A vállalat márkaértéke egyetlen év alatt 12,8 százalékkal, 96,2 milliárd amerikai dollárra emelkedett. Ezzel nemcsak továbbra is a világ legerősebb távközlési márkája, hanem Európa legértékesebb márkája címet is elnyerte. A jelentés kiemeli a cég tudatos és következetes márkaépítését, valamint stabil gazdasági és technológiai hátterét.
Indul a 2G‑átterelés: a Telekom forgalma a Yettel hálózatára költözik
A Magyar Telekom és a Yettel megállapodása szerint 2026. január 20-tól a Telekom fokozatosan átirányítja ügyfelei 2G forgalmát a Yettel országos rádiós hálózatára. Ennek köszönhetően a Telekom előfizetők továbbra is a megszokott minőségben használhatják a 2G szolgáltatást, miközben a változás nem érinti a Yettel ügyfelek kiszolgálását. A megállapodás célja a rendelkezésre álló frekvenciák hatékonyabb kihasználása, valamint a 4G és 5G hálózati kapacitás bővítése.
Vízgazdálkodásban is élre tört az ABB
Az ABB kiemelkedő teljesítményt ért el a CDP nonprofit szervezet 2025-ös rangsorában, ahol „A” minősítést kapott a klímavédelem és a vízgazdálkodás területén. Ennek köszönhetően a vállalat idén már nemcsak a klímavédelemben, hanem először a felelős vízgazdálkodásban is felkerült az éves „A-listára”. Ezzel az ABB a világ 22 100 minősített vállalata közül azon felső 1 százalékhoz csatlakozott, amelyek „dupla A” értékelést szereztek.
Globális CEO-felmérés: a bizalom mélyponton, az AI a jövő kulcsa
Az elmúlt öt év legalacsonyabb szintjére csökkent a vezérigazgatók bevételnövekedéssel kapcsolatos várakozása, miközben a vállalatok többsége küzd azzal, hogy a mesterséges intelligenciába (AI) fektetett összegeket kézzelfogható pénzügyi eredménnyé alakítsa. A vezetők 42%-a attól tart, hogy lemaradnak a technológiai alkalmazkodásban, miközben a vám- és kiberkockázatok is növekedtek. A PwC 29. Globális Vezérigazgató Felmérésének eredményeit tegnap mutatták be a davosi Világgazdasági Fórumon.

