Nepálba érkezett a Vodafone hordozható mobilhálózata

forrás: Prím Online, 2015. április 29. 16:21

A hétvégi nepáli földrengés után, ahogy arról mi is beszámoltunk, számos technológiai vállalat segítő kezet nyújtott. Most a Vodafone is becsatlakozott a sorba, ahol a vállalat szakemberei üzembe helyezték hordozható mobilhálózatukat.

Megérkeztek a földrengés sújtotta Nepál fővárosába, Katmanduba a Vodafone szakemberei,  hogy üzembe helyezzék az Instant Network Mini elnevezésű hordozható mobilhálózatot.

 

A nemzetközi Vodafone Alapítvány már több alkalommal telepített katasztrófa sújtotta területeken hordozható mobilhálózatot, ezzel is segítve a mentőalakulatok és segélyszervezetek munkáját, és hozzájárulva ahhoz, hogy a túlélők felvehessék a kapcsolatot szeretteikkel.
 

 

A nemzetközi Vodafone Alapítvány a katasztrófák sújtotta területek megsegítésére fejlesztette ki a hordozható mobilhálózatot, amellyel kommunikációs hálózatot tud kiépíteni a mentőalakulatok és segélyszervezetek, illetve a túlélők számára. A rendszert először 2012-ben, a Fülöp-szigeteken a Bopha tájfunt követően vetették be, majd 2013-ban Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is bizonyította egyedülálló hatékonyságát. A készülék 2013 novemberében, a Fülöp-szigetekre lesújtó Haiyan tájfun pusztítása után nyújtott komoly segítséget a helyi kommunikáció helyreállításában. Az állomás akkor 29 napig üzemelt, ez idő alatt 1,4 millió SMS-t küldtek és több mint 443 ezer hívást bonyolítottak le a segítségével.

 

Készenlétben a magyar csapat

 

Egyelőre Budapesten, de utazásra készen állnak a Vodafone Magyarország rádiós hálózat üzemeltetési szakértői, Pervai Csaba és Tóth Róbert, akik 2013-ban részt vettek a Fülöp-szigeteken az Instant Network hordozható mobilhálózat telepítésében és üzemeltetésében, majd – ott szerzett tapasztalataik alapján – megtervezték és megépíttették az eredetinél jóval kisebb és könnyebb, de nagyobb kapacitású Instant Network 3G rendszert. Amennyiben a nepáli helyzet megkívánja és sor kerül Pervai Csaba és Tóth Róbert utazására, akkor ez lesz az Instant Network 3G első éles bevetése.

 

Magyar fejlesztők munkája

 

A magyar fejlesztők a fülöp-szigeteki bevetés tapasztalatai nyomán hozták létre a hordozható bázisállomás könnyebb, olcsóbb, és nagyobb kapacitású változatát. Az Instant Network 3G súlya 60 kilogramm, így jóval egyszerűbben szállítható és üzemeltetéséhez három ember is elegendő. A kapacitása is jóval nagyobb, míg az első modell percenként 40-50 hívást képes bonyolítani, a magyar gyártású hordozható mobilhálózat katasztrófahelyzetben akár több száz hívás szimultán kezelésére is alkalmas.

 


Az éles helyzetben első alkalommal bevetett Instant Network Mini mindössze 11 kilogramm tömegű, kézipoggyászként szállítható a kereskedelmi repülőgépeken és akár 10 perc alatt üzembe helyezhető. A mini bázisállomás 100 méter átmérőjű területen belül 5 párhuzamos hívás kezdeményezésére, valamint több ezer szöveges üzenet elküldésére alkalmas. A Vodafone Alapítvány az Instant Network Mini üzembe helyezése mellett 100 ezer fontot adományoz a károk enyhítésére.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

9 év után új elnök az IAB Hungary élén

Új elnököt és elnökséget választott a 2025-2027-es ciklusra a digitális hirdetési piac legnagyobb hazai szakmai szervezete, az IAB Hungary.

2025. január 16. 18:01

A retail média felrobbanthatja a hirdetői piacot

A hazai e-kereskedőknek mindössze 13,5%-a kínál retail média szolgáltatásokat beszállítóinak, és csak 1,8%-uk nyitott külső hirdetők felé is. Ez az arány – különösen a nemzetközi trendek tükrében – nagyon alacsony, ami a szektorban rejlő jelentős növekedési potenciált jelzi. A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével csaknem 800 webáruház körében végzett kutatást a retail média jelenlegi helyzetéről.

2025. január 14. 18:15

A Continental új technológiája látványos módon jelenít meg tartalmakat a járművek oldalablakain

A Continental először mutatja be ablakvetítési megoldását a Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show-on (CES), 2025. január 7. és 10. között. A technológiának köszönhetően a tulajdonosok tartalmakat vetíthetnek ki az autójuk hátsó oldalablakaira, amelyek így kívülről is láthatóvá válnak. 

2025. január 9. 12:54

Megérkezett a One Magyarország: minden, amit az ügyfeleknek tudni érdemes

A Vodafone Magyarország Zrt. 2025. január 1-jétől One Magyarország Zrt. néven folytatja tevékenységét. Ezzel párhuzamosan a 4iG Csoporthoz tartozó távközlési vállalatok lakossági és kisvállalati szolgáltatásait (DIGI) One márkanéven, míg a Vodafone Business, az Antenna Hungária és az Invitech üzleti szolgáltatásait almárkaként, One Solutions név alatt értékesítik. Ezek a cégek 2025. év második felében jogilag is beolvadnak a One Magyarország Zrt.-be. 

2025. január 2. 11:51

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

A világ öt legdigitalizáltabb autóipari vállalata mind ázsiai és mind beszállító cég, állapítja meg egy friss, a Corvinus bevonásával készült nemzetközi kutatás.

2024. december 21. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34

Magyarországra is megérkezett a világ első kereskedelmi forgalomban kapható humanoid robotja

2025. január 28. 12:57

Rekordárbevételt ért el az LG 2024-ben

2025. január 23. 19:26