A Deutsche Telekom venné meg a Slovak Telekom állami tulajdonrészét

MTI Sajtóadatbank, 2015. május 14. 09:27

A szlovák kormány ajánlatot kapott a Slovak Telekom (ST) még állami kézben lévő kisebbségi részvénycsomagjának közvetlen megvásárlására a távközlési vállalat többségi tulajdonosától, a Deutsche Telekomtól (DT) - jelentette be Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter a pozsonyi kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.

A szlovák pénzügyminiszter megerősítette: jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a német távközlési céggel a tőlük múlt héten kapott ajánlatról, ám nem pontosította azt az összeget, amelyet a Deutsche Telekom az ST 49 százalékos részvénycsomagjáért kínált.
 

A miniszter a felajánlott vételárral kapcsolatban csupán annyit mondott, hogy az "lényegesen magasabb", mint az a 750 millió euró, amire a részvények tőzsdei értékesítéséből számítani lehetett. Az összeget ugyanakkor a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a Bloomberg információira hivatkozva 900 millió euróban jelölte meg.
 

A szlovák kormány a múlt héten jelentette be, hogy leállította a Slovak Telekom állami kézben lévő részvénycsomagjának tőzsdei értékesítését, mivel egy olyan kötelező érvényű ajánlatot kaptak a részvények megvásárlására, amely magasabb bevétellel kecsegtet, mint amilyenre a tőzsdei értékesítésből számítani lehetett volna. Akkor viszont még az ajánlattevő kilétét nem fedték fel.
 

Robert Fico szlovák kormányfő áprilisi bejelentése szerint Pozsony az ST állami részesedésének eladásából származó bevételt részben adósságcsökkentésre kívánja fordítani, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pénz egy részét a kormány arra fordíthatná, hogy megerősítse az olasz Enel kezében lévő Szlovák Villamos-művekben (SE) birtokolt kisebbségi tulajdonrészét.
 

A szlovák nemzeti távközlési vállalat, az akkori nevén Slovenské Telekomunikácie, többségi résztulajdonát még Mikulás Dzurinda első kormánya idején, 2000 nyarán privatizálták. A cég 51 százalékos részvénycsomagját a DT vásárolta meg megközelítőleg egy milliárd eurónak megfelelő összegért.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37