Júniusban jön a Budapest Data Fórum

forrás: Prím Online, 2015. május 28. 09:17

A Budapest Data Fórum a legnagyobb magyar szállítófüggetlen adattárházas és Big Data konferencia, ahol a hazai vállalatok adatokkal foglalkozó szakemberei adnak egymásnak találkozót. A korábban Adattárház Fórum néven ismert rendezvény idén már három és fél napnyi programot kínál az érdeklődőknek.

Állásbörze az adatos szakmáknak

Az idei év újdonságaként a konferencia ingyenes nyitóestéjén Data Job Fair néven  (datajobfair.hu) egy állásbörze is megrendezésre kerül. Az adattárházas, üzleti intelligencia, Big Data vagy éppen Data Science szakembereknek szóló börze számos újdonságszámba menő kísérőprogramot is nyújt. Ilyen újdonság a HR Pitch Competition, ahol a munkatársakat kereső cégek mutatják be magukat minél érdekesebb, figyelemfelkeltőbb módon. A Data Careers előadások során pedig adatokkal foglalkozó hazai szakértők mesélnek arról, hogyan milyen úton találtak rá hivatásukra.

 

Esettanulmányok, adattárházak, Hadoop és Spark

 

A Data Fórum két fő napja alatt közel 30 előadó szerepel a programban. Itt lesz ismét Stephen Brobst, a Teradata CTO-ja, aki a Big Data projektek lehetséges buktatóiról fog beszélni. Az esettanulmányok szekcióban többek között a Spotify, a Prezi, és a Wunderlist prezentációi szerepelnek. A technológiai előadások pedig a hagyományos DW eszközök mellett az itthon is egyre szélesebb körben használt Apache Hadoop és mostanában felfutó Apache Spark nyílt forráskódú szoftverekkel is foglalkoznak.

 

Fókuszban a személyes analitika

 

Érdekes színfoltja lesz az idei konferenciának az angol designer és lifeblogger Pascal Raabe előadása, aki évek óta rögzíti és méri életét digitális eszközökkel. Az előadás központi gondolata az, hogy milyen lehetőségekkel és veszélyekkel jár a mindenhol jelenlévő,  mindennapjainkat folyamatosan figyelő szenzorok garmadája által generált adattömeg.

 

MongoDB, Hadoop és Data Science workshopok

 

A konferencia utolsó napján különböző hosszabb-rövidebb workshopok kaptak helyet, ahol az egyes technológiákkal lehet közelebbről megismerkedni. Az adatkezelő technológiák iránt érdeklődőket többek között Hadoop és MongoDB oktatások várják, az elemzők pedig a Data Science területére kaphatnak betekintést. 

 

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

21 cég részesült elismerésben a 2024-es Kiválóan Vezetett Vállalatok díjátadóján

Szeptember 26-án, egy díjátadó gála keretein belül lezárult a Deloitte Private 2024-es Best Managed Companies mentorprogramja, mely a hazai magánvállalatok támogatására és elismerésére jött létre. Az idei év során 8 új cég csatlakozott a magyar, és egyben a nemzetközi Best Managed közösséghez, összesen pedig 21 hazai magánvállalat érdemelte ki a minősítést. 

2024. szeptember 30. 09:57

Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára

A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.

2024. szeptember 28. 15:21

Az űrhajósokat is kisegítő, ötvenéves kézi számítógépet is bemutatnak a Kutatók Éjszakáján

A Neumann Társaság idén is izgalmas programmal várja az érdeklődőket a 2024. szeptember 27-i Kutatók Éjszakáján: a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Kiállításon az idén 50 éves HP-65-öst, a világ első programozható zsebszámológépét is megismerhetik, amely a hetvenes években még az amerikai űrhajósokat is segítette az Apollo-Szojuz program során.

2024. szeptember 20. 10:06

Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián

A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t  (International  Artificial  Intelligence  Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg Rijádban.

2024. szeptember 16. 13:26

Kiváló magyar eredmény a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

Négy magyar diák képviselte hazánkat a szeptember 1-8. között Egyiptomban zajlott Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), ami a legrangosabb informatikai világverseny a középiskolás korosztály számára. A magyar fiatal tehetségek egy arany- és egy ezüstérmet szereztek, egyikük pedig dicséretben részesült. A diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, az ELTE Informatikai Karának együttműködésével készültek fel a versenyre.

2024. szeptember 9. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37