Nem fognak megölni minket a robotok
Mr. Horovitz a Microsoft kutatócsoportjának vezetője, a Windows platformon működő Cortana virtuális asszisztens létrehozásában is részt vett. A következő feladat olyan rendszer létrehozása, mely képes gondolkodni, figyelni, adatokat begyűjteni és analizálni felhasználók ezreitől.
Míg a Microsoft kutatója úgy gondolja, az ember képes kontrollálni az általa létrehozott mesterséges intelligenciákat, mások kevésbé optimisták. Stephen Hawking úgy véli, a gondolkodó gépek legyőzik az embereket, mihelyst képesek lesznek önmaguk újratervezésére.
Elon Musk, a Tesla és a Space-X ügyvezető igazgatója szerint a mesterséges intelligencia komoly fenyegetést jelent az emberi nemre nézve. Sir Clive Sinclair, a Spectrum számítógép feltalálója ennél is messzebbre megy, szerinte a mesterséges intelligencia el fogja pusztítani az emberiséget.
Sok film is ezt a jövőképet vetíti elénk: az Ex Machina, a Transzcendens, A Bosszúállók: Ultron kora, mind a mesterséges intelligenciák uralmát vagy rémuralmát vetítik elénk.
Horovitz egyetlen aggodalma a mesterséges intelligenciákkal kapcsolatban, hogy könnyebben beférkőznek az emberek magán szférájába, hiszen a rengeteg begyűjtött információ alapján mélyebb következtetéseket tudnak levonni. Ehhez legközelebb a 2014-es Her című film víziója áll. De erre a problémára maga a mesterséges intelligencia adhatja meg a lehetséges megoldást.
„Olyan rendszerekkel dolgozunk, mely megkeresi azokat az információkat, amelyekre leginkább szüksége volt ahhoz, hogy kiszolgálja a felhasználóit, miközben mindent megtesz annak érdekében, hogy az egyes felhasználók magánszféráját megvédje.” A MI képes névtelen adatok begyűjtésére, mely lehetővé teszi a felhasználók igényeihez való alkalmazkodást, miközben az egyes felhasználók anonimitását maximálisan védik.
Forrás: BBC.co.uk
Kapcsolódó cikkek
- Altegris Strategic Investment Conference – adatok, analízis, jövőkutatás és intellektuális gazdagság
- Gondolatvezérelt robotkart fejlesztettek ki Amerikában
- Lego-robotok versenye Tatabányán
- Emberek próbálják legyőzni a robotot Texas Hold’em pókerben
- Robotfoci a CeBIT-en
- Megtévesztésig hasonlít alkotójára a kínai robotnő
- Kicsi a robot, de erős
- Tőlünk lesi el a mozdulatokat a robotszakács
- Humanoid roboton dolgozik egy debreceni diák
- Sawyer és Baxter a jövő robotmunkatársai
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Űrből jön a térerő: a Starlink forradalmasítja a mobilkommunikációt
Elon Musk űripari cége, a SpaceX új szintre emeli a mobilkommunikációt: a Starlink „Direct to Cell” szolgáltatásával hamarosan bárki küldhet SMS-t vagy kezdeményezhet hívást műholdon keresztül, akár egy szimpla okostelefonról. Mégpedig úgy, hogy ehhez nem kell torony, térerő vagy extra hardver.
Hogyan tanuljuk meg a mesterséges intelligenciát, ha nem tanítják?
Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók részéről egyre erőteljesebb az érdeklődés a mesterséges intelligencia (MI) elsajátítása iránt. Bár a magyarok közel kétharmada fontosnak tartja, hogy megtanulja az MI használatát, a megkérdezettek csupán ötöde részesült ilyen jellegű képzésben munkahelyén. Ráadásul a válaszadók fele nem is tervezi, hogy bármilyen hivatalos képzésen részt vegyen – inkább önállóan, autodidakta módon szeretné fejleszteni a tudását.
10.000 eurós nyereményalappal indul a Schneider Go Green 2025
Ismét elindult a Schneider Electric Go Green versenye, amelyre diákok és fiatal vállalkozók jelentkezését várják a világ minden tájáról. A megmérettetés célja, hogy elismerje azokat az innovatív ötleteket, amelyek elősegítik a biztonságos energiahozzáférést, és hozzájárulnak a fenntartható jövőhöz. A csapatok 2025. május 31-ig regisztrálhatnak a versenyre.
Tech-részvények mélyrepülése: Mi áll a zuhanás mögött és hogyan tovább?
Az elmúlt napokban a globális részvénypiacok jelentős visszaesést tapasztaltak, különösen a technológiai szektorban. Az S&P 500 index három nap alatt 14%-ot esett, rövid időre medvepiaci tartományba lépve. A technológiai óriások részvényei is komoly veszteségeket szenvedtek el: Tesla (-43%), Nvidia (-30%), Apple (-27%), Alphabet (-23%), Amazon (-21%), Microsoft (-16%) és Meta Platforms (-14%).
Kötelező kibervédelmi jogosítvány Belgiumban
2026 áprilisától minden belga állampolgárnak kötelezővé válik a kibervédelmi jogosítvány megszerzése, ha továbbra is hozzá szeretnének férni az internethez – jelentette be a belga kiberbiztonsági központ (CBB).