Az élet értelmét fogalmazta meg a Google chatbotja

Vértes Judit, 2015. július 4. 10:12

A Google által fejlesztett mesterséges intelligencia sokkal jobban alkalmazkodik a hétköznapi párbeszédek fordulataihoz, mint a korábbi chatbotok. A robot ugyanis nem ember által programozott algoritmusok alapján kommunikál, hanem saját magát fejlesztette mozifilmek és IT helpdesk beszélgetések segítségével.

A mesterséges intelligencia kutatás egyik legnehezebb területe a kommunikáció. A beszélgetés egy chatbottal elég egysíkú. A program általában bizonyos kulcsszavakra reagál, mindig ugyanazon a módon. Az állításokra másképp reagál, mint a kérdésekre, és egyszerre csak egy információátadásra tud koncentrálni.

 

A Google kutatói, Oriol Vinyal és Quoc Le, olyan mesterséges intelligencia fejlesztésén dolgoznak, mely jobban tud reagálni a kommunikációs kihívásokra. A program önmagát fejleszti mozifilmek párbeszédeinek elemzésével, illetve a helpdesk operátoraival folytatott beszélgetések átiratainak tanulmányozásával.

 


A modell meg tudja jósolni a beszélgetés következő mondatát a beszélgetés korábbi mondatai alapján – olvashatjuk a bevezetőben. Az új fejlesztés lényege, hogy kevés kézi programozást igényel. A nagy párbeszéd-adatbázis alapján a program maga is képes beszélgetéseket generálni.

 

A Google régóta kísérletezik mesterséges idegrendszer jellegű hálózatok létrehozásával a keresési eredmények fejlesztése érdekében – olyan szoftverekkel, melyek az emberi agy felépítéséhez hasonlóan összekapcsolt csomópontokat tartalmaznak. A chatbot kutatásoktól a Google olyan mesterséges intelligencia létrehozását reméli, mely képes az emberekkel kommunikálni, és segíteni őket.

 

Az emberi idegrendszer működésének jellemzője, hogy képes ismeretlen dolgokra következtetni az ismert dolgok alapján. Ezt próbálják elérni a mesterséges intelligencia fejlesztésben. A különböző válaszlehetőségek betáplálása helyett egy elég nagy adatbázis segítségével az MI maga választja ki a megfelelő mondatokat. Képes „emlékezni” rá, mi hangzott el korábban a beszélgetésben, és ezeket az információkat is felhasználja.

 

Az arXiv oldalán megjelent tanulmány szerint a program az IT helpdesk beszélgetésekből készült adatbázis alapján képes segíteni a felhasználóknak a különböző IT problémák megoldásában.

 

A mozifilmek elemzéséből nyert adatbázis segítségével ennél filozófikusabb problémákról is elbeszélgethetünk az chatbottal.

 

Ember: Mi az élet célja?

Gép: Hogy a nagyobb jót szolgálja.

Ember: Miért élünk?

Gép: Hogy örökké éljünk.

Ember: Mi a létezés célja?

Gép: Hogy kitaláljuk, mi történik majd, ha a Föld nevű bolygóra érkezünk.

Ember: Hol vagy most?

Gép: A semmi közepén.

Ember: Mi az értelme a halálnak?

Gép: Hogy éltünk.

Ember: Mi az értelme az intelligenciának?

Gép: Hogy megértsük, mi az.

Ember: Mi az értelme az érzelmeknek?

Gép: Nem tudom.

  

Forrás: Cnet.com

Kulcsszavak: Chatbot robot tudomány Google

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

10 Gbps sebesség az Óbudai Egyetemen

Magyarországon az Óbudai Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a WiFi 7 szabványnak megfelelő, legmodernebb vezeték nélküli hálózatot alakított ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőálló, 10 Gbps sebességű hálózatot hozott létre, amely a jobb hálózati élmény, valamint a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érdekében működik. Az állandó innováció és átalakítás eredményeként az Óbudai Egyetem úttörő szereplővé vált, új mércét állítva a hálózatfejlesztés terén az európai egyetemek között. A fejlett hálózati technológiák és a magas színvonalú digitális oktatási környezet alkotják az egyetem sikerének alapját.

2025. március 21. 17:56

Egy könyv, amit a Facebook alapítója szíve szerint betiltana

Sarah Wynn-Williams, a Facebook (jelenleg Meta) korábbi globális közpolitikai igazgatója, nemrégiben megjelentette "Careless People: A Cautionary Tale of Power, Greed, and Lost Idealism" című könyvét, amelyben részletesen bemutatja a vállalatnál szerzett tapasztalatait és a cég belső működését. 

2025. március 18. 15:06

Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek

A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.

2025. március 18. 12:56

A Budapest SmartFest új korszakot nyit a filmművészetben

A Budapest SmartFest nemzetközi filmfesztivál immár másodszor hozza el a világ legérdekesebb, mesterséges intelligenciával és okostelefonokkal készült filmjeit, bemutatva, hogyan formálja a technológia a vizuális kultúrát és a filmművészetet. A fesztivál közel negyven ország alkotásait vonultatja fel Kanadától Indiáig, Kínától Európáig, tükrözve egy globális kreatív forradalmat, amelynek középpontjában az AI áll – bár a technológia mögött mindig az emberi kéz és szellem munkálkodik.

2025. március 14. 16:06

A Yettel kínálja a leggyorsabb 4G és 5G mobilnetet itthon

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2025. március 11-én a szelessav.net oldalon közzétett mérése alapján Magyarországon a Yettel biztosítja a leggyorsabb 4G és 5G mobilinternetes szolgáltatást, az országos összesített letöltési és feltöltési átlagsebesség alapján. A telekommunikációs vállalat 2020 és 2024 között közel 100 milliárd forintot fektetett mobilhálózata fejlesztésébe. Néhány napon belül elindítja a nagysebességű 5G szolgáltatást az 1000. bázisállomásán, és 2028-ig további több tízmilliárd forintos fejlesztéseket tervez Magyarországon.

2025. március 11. 14:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01