Nyílt napot hirdetett a spermabankokba a világ legnagyobb webáruháza

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 26. 11:21

Az egészségügyi szolgáltatások felé nyitott a Kína és a világ legnagyobb webáruháza, a Taobao, amely első lépésként megnyitotta három napra a spermabankokat az online közönség előtt, miközben apasági tesztek és termékenységi vizsgálatok ajánlatával bővítette kínálatát.

Az eredmény: 72 óra során több mint 22 ezren jelentkeztek spermadonornak, több mint négyezren jelezték, hogy szeretnének termékenységi tesztet végeztetni és alig 140-en apasági tesztre is elszánták magukat.

   

Az internetes kereskedelmi portál Kína legnagyobb orvosi laboratóriumokat működtető csoportjával, a KingMed Diagnosticsszal karöltve hirdette meg az akciót. A spermadonorok az ország 7 szakintézményéből választhattak; 69 százalékuk Pekingből, Sanghajból, illetve Kantonból jelentkezett.

   

Az önkénteseknek a regisztrációjukhoz csak a nevüket, a személyazonossági igazolványuk utolsó 6 számjegyét és az e-mail címüket kellett megadniuk. A sikeres adományozásért 3 ezer és 5 ezer jüan, vagyis körülbelül 136 és 228 ezer forint közötti összegnek megfelelő térítést kaphatnak.

   

Az apasági vizsgálatért fizetni kell ugyan, de jóval kevesebbet a piaci árnál. 4000 jüan (182 ezer forint) helyett szinte szimbolikus összeget, 137 jüant (6 ezer forint) kértek érte. A megrendelő egy tesztkészletet kap postán, és csak a nyálmintát kell visszaküldenie a központba. Az eredményt 10 munkanapon belül kézbesítik.

   

A kezdeményezés az első nagy akciója az Alibaba egészségügyi információs vállalkozásának. A Taobao tulajdonosa hírek szerint ily módon is ki akarta próbálni az egészségügy kínálta piacon az online-ból offline-ba (O2O) modellt. A cég 2014 áprilisában vásárolta meg a hongkongi tőzsdén jegyzett CITIC 21CN céget és bővítette tevékenységét az újabb üzletággal.

   

A világ legnagyobb internetes piacterét üzemeltető Alibaba a China Daily című angol nyelvű lap szerint a piaci igényeket figyelembe véve, mind nagyobb figyelmet kíván szentelni az egészségügyi szolgáltatásoknak. Egyre több kínai képes ugyanis megfizetni és keresi is a minőségi szolgáltatásokat, vásárol wellness termékeket és használ mobil eszközöket fitneszhez és sportoláshoz.

 

Kép: chinadaily.com

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12