Megérkezett a Windows 10
Hivatalos frissítésként letölthető az új rendszer
Elérkezett ez a dátum is: július 29-én a Microsoft hivalatosan is elérhetővé tette legújabb operációs rendszerét, a Windows 10-et, összesen 190 országban.
Mérföldkőhöz érkezett a Microsoft: mától a világ 190 országában elérhetővé válik a Window 10. A Windows 7 és 8.1 operációs rendszert használó eszközökre ingyenes frissítésként érkezik, illetve új PC-kre és tabletekre előre telepítve.
A Windows 10 egy merőben új és sajátos megközelítését adja a hagyományos Windows rendszereknek: megjelenése a Microsoft szerint a számítástechnika egy új, személyesebb korszakának kezdetét jelenti. Mint kifejtették, nemcsak az ingyenessége teszi különlegessé, hanem az is, hogy több mint ötmillió felhasználó visszajelzéseit vették figyelembe a fejlesztésekor, továbbá szolgáltatásként áll rendelkezésre, vagyis folyamatosan frissül a megjelenő újdonságokkal és biztonsági frissítésekkel.
A Windows 10 a vállalat szerint az eddigi legbiztonságosabb Windows. Számos eszközön – így többek között PC-n, tableten, telefonon, Xbox One és HoloLens eszközön – nyújtja a jól ismert Windows élményt, a korábbiaknál nagyobb sebességgel. Mindezek mellett a Windows 10 több újdonságot is kínál, amely minden eszközön a személyesebb élményt és a nagyobb hatékonyságot szolgálja:
- Microsoft Edge – egy vadonatúj böngésző, amely személyesebb élményt, gyorsabb válaszidőt, nagyobb hatékonyságot kínál eszköz-függetlenül, így a felhasználók gyorsabban böngészhetik, olvashatják, jelölhetik és oszthatják meg az internetes tartalmakat.
- Xbox-integráció – az integrált Xbox applikációval, a Game DVR-rel a játékosok elmenthetik, megoszthatják és utólag szerkeszthetik is játékaik legemlékezetesebb pillanatait, barátaikkal többféle eszközön is kezdeményezhetnek új játékokat, sőt otthonukban akár az Xbox One konzolról a Windows 10-es tablettjükre vagy PC-jükre is streamelhetik a játékot.
- Start – A Windows 7 vagy 8 operációs rendszert használók számára ismerős lesz a Start menü és a Tálca, amely a leggyorsabb hozzáférést biztosítja a felhasználó számára legfontosabb tartalmakhoz.
A Microsoft bízik abban, hogy azok a felhasználók, akik kipróbálják a Windows 10-et, ugyanazt fogják megtapasztalni, mint a Windows Insider program ötmillió résztvevője: a Windows 10 gyors, egyszerre ismerős és innovatív, valamint hogy Windows 7-ről vagy 8-ról mindenképpen érdemes az új operációs rendszerre váltani.
Mától a felhasználókat több lépésben értesítik majd arról, hogy az ingyenes frissítés már telepíthető, miközben az üzletekben is elérhetővé válnak az új, Windows 10-zel ellátott eszközök.
A Microsoft és Windows 10 által képviselt innováció tiszteletére világszerte 13 nagyvárosban, az Egyesült Államokban, Kanadában, és Puerto Rico-ban több mint 110 Microsoft üzletben, és több ezer viszonteladónál tartunk ünnepségeket. Ezekkel párhuzamosan indul egészéves kezdeményezésük, az Upgrade Your World, amely azokat az embereket és szervezeteket állítja előtérbe, akik, és amelyek kiemelkedően sokat tesznek azért, hogy ez a világ, amelyben élünk, egy jobb hely legyen. Mindenki részese lehet ennek a kezdeményezésnek és megoszthatja a többi résztvevővel, hogyan járul hozzá közössége fejlődéséhez (az #UpgradeYourWorld hashtag használatával.)
A frissítés részleteiről további információk itt találhatóak.
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft gyerekekkel reklámozza a Windows 10-et [Videó]
- Pendrive-on is jön a Windows 10
- Július 29-én csak kevesek számára lesz elérhető a Windows 10
- Megjelent a Windows 10 előzetes verziójának új kiadása
- A Microsoft új küldetése: mindenki többet érjen el
- Fény derült a Windows 10 árára
- Windows 10 frissítési értesítést kaphatnak a Windows 7 és 8.1 felhasználók
- Július 29-én jön az ingyenes frissítésként letölthető Windows 10
- Később érkezik a Windows 10 a játékkonzolokra
- Hét változata is lesz a Windows 10-nek
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban
Két szemeszteren keresztül kísérelték meg matematikai kurzusaikon ChatGPT-szerű mesterséges intelligencia használatát a Corvinus oktatói: diákjaik mindvégig szabadon használhatták feladataik elkészítéséhez, sőt, vizsgáikhoz is a MI-t. Az eredmény a két oktatót is meglepte: csökkent a hallgatók motivációja és a csoport általános tudásszintje, valamint jobban kiéleződtek a hallgatók közötti társadalmi egyenlőtlenségek is.
Techóriások özönlöttek a Városligetbe
Az AI Summit 2024 grandiózus eseményként vonzotta a mesterséges intelligencia iránt érdeklődőket a Városligetbe szeptember 9-én és 10-én. Az Indamedia kiadó által szervezett konferenciára a jegyek már az indulást megelőző napokban elfogytak – a rendezvény két napjára közel 3000-ren léptek be. Itt az AI-t gyakorlatilag minden aspektusból megközelítették, és olyan nemzetközi technológiai nagyágyúk is képviseltették magukat, mint a Microsoft, az Amazon, a Google, de még a Financial Times is.
Belföldön az elmúlt 2 évben megduplázódott a nyári adatforgalom
A Yettel összesített adatok alapján folyamatosan vizsgálja a hálózatán zajló forgalom típusát és intenzitását mind a belföldön, mind a külföldön mobilt használó ügyfelek esetében. Most a szabadságokkal teli nyári időszakot elemezte a vállalat, érdekes megállapításokat nyerve az adatokból.
Megújult fizetési felülettel erősíti tovább pozícióját az online fizetési piacon a Barion
Magyarország egyik vezető fintech vállalata, a Barion, jelentős frissítéseket vezetett be fizetési rendszerében, amelyek még jobb vásárlói és felhasználói élményt biztosítanak. A jelenleg 17 000 e-kereskedelmi partnert és 500 000 felhasználót kiszolgáló, adatvezérelt online fizetési megoldásokat nyújtó magyar cég modern és letisztult designnal, új biztonsági funkciókkal és egyszerűsített navigációval teszi még könnyebbé a fizetési folyamatot a vásárlók számára.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodott grandiózus projektet hosszútávon a köz szolgálatába állítsa.