Lekapcsolták az amerikai vezérkar e-mail-hálózatát

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 30. 12:17

Gyanús tevékenység miatt lekapcsolták azt az e-mail-hálózatot, amelyet az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága és annak főnöke, Martin Dempsey tábornok használ - közölte kedden a Pentagon szóvivője.

Valerie Henderson alezredes szerint a gyanús tevékenységet a hétvége folyamán észlelték és a vezérkar nyilvános levelezési rendszere most sem működik. A szóvivő kijelentette, hogy az ügyben vizsgálat indult. A gyanús tevékenység természetét nem tisztázta, mindössze annyit mondott, hogy a hálózatot a védelmi minisztérium és nem külső tényező kapcsolta le.

A hálózat nem arra szolgál, hogy titkos információkat közvetítsenek rajta, és egyelőre nem ismert, hogy arról bármilyen bizalmas értesülést ellophattak a kibernetikus behatolás révén.

Az amerikai kormány július elején arról számolt be, hogy júniusban két internetes behatolás során jelenlegi és volt szövetségi alkalmazottak adatait törték fel. Mindkét adatlopás a Személyzeti Menedzsment Hivatalának (OPM) számítógépes rendszerét érintette. Mivel a két támadás során ellopott adatok között voltak átfedések, összesen 22,1 millió embert, azaz az Egyesült Államok lakosságának közel 7 százalékát érintette az adatlopás.

Az OPM foglalkozik annak a megállapításával, hogy ki jogosítható fel titkos anyagokhoz való hozzáférésre, s a hivatal ennek keretein belül ellenőrzi a hozzáférésért folyamodók hátterét.

Az adatlopás áldozatai között 1,8 millióan vannak azok, akik nem az átvilágítás alanyaként kerültek be az OPM rendszerébe, hanem átvilágított hozzátartozójuk adta meg adataikat. James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés (DNI) igazgatója akkor azt mondta, hogy Kína a kibertámadás első számú gyanúsítottja. Pekingben hevesen cáfolták az állítást.

Kulcsszavak: USA hacker security

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia

A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.

2025. február 7. 17:37

Mit tehet az informatika az Uzsokiban felbukkant szuperbaktériumok ellen?

A szuperbaktérium-fertőzések megjelenése az egészségügyi intézményekben, mint például az Uzsoki Utcai Kórházban, komoly kihívást jelent a betegek és az egészségügyi személyzet számára. Az informatikai rendszerek és digitális megoldások kulcsszerepet játszanak a járványok megelőzésében, azonosításában és kezelésében.

2025. február 7. 15:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34