Rohamosan nő a lítium iránti kereslet az e-eszközök terjedése miatt
Alapvetően az elektromos autók, valamint az okostelefonok és az egyéb modern elektronikai eszközök terjedése miatt nőtt meg szerte a világban az azok akkumulátorát alkotó, különleges áramtároló képességű lítium iránti kereslet - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt..
Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója elmondta: a lítium ára 2010 óta 20 százalékkal emelkedett, míg a 2000-ben mintegy 60 ezer tonnás globális lítium-felhasználás megduplázódására tíz évre volt szükség, addig a 2010. évi 120 ezer tonnás érték az előrejelzések szerint már 2017-re elérheti a 240 ezer tonnás felhasználást.
A lítium-kereslet elsősorban az újratölthető elemek, például a hibrid autókba kerülő akkumulátorok növekvő felhasználásának köszönhetően akár évi 11 százalékkal emelkedhet a jövőben - mondta Juhász Gergely.
A növekvő kereslet kielégítésére bőségesen elegendőek a világ 13 millió tonnára becsült lítiumkészletei, melyek döntő többsége a Föld ma még érintetlen területein, Dél-Amerikában, az úgynevezett lítium-háromszögben találhatóak, így Bolíviában, ahol a készlet 34 százaléka lelhető fel, Chilében, amely a lítiumkészlet 31 százalékával rendelkezik, és Argentínában, ahol a készletek 6 százaléka van. További 8 százalék az Egyesült Államokban, 3 százalék pedig Ausztráliában található.

A dél-amerikai készletek több mint a fele a világ legnagyobb kiterjedésű és legmagasabban, 3650 méteren, az Andok hegységben lévő, kiszáradóban lévő bolíviai Salar de Uyuni sósivatagban helyezkedik el. Ott a lítium források a legkönnyebben és a legalacsonyabb költséggel bányászhatók ki. A Conclude vezérigazgatója szerint ugyanakkor Bolíviában a technikai problémák és a várható környezeti károk miatt még nem indult el a nagybani kitermelés.
A növekvő kereslet hatására a lítium árát meghatározó, a melléktermékekkel (kálium-szulfáttal, nátrium-szulfáttal) együtt számított lítium karbonát egyenértékes (LCE) termék egyre többe kerül. Míg tonnájáért 2000 elején még "csupán" 2 ezer dollárt kellett fizetni, addig 2008-ban már 5 ezret, jelenleg pedig már 6 ezer dollár körüli összeget.
A lítium ára nagyban függ a tisztaságától, Juhász Gergely szerint így alapvető, hogy a gyártóknak legalább az elem minőségű, 99,5 százalék tisztaságot sikerüljön elérni, Németország például idén tavasszal jelentette be, hogy sikerült 99,8 százalékos tisztaságú lítiumot előállítania.
Kapcsolódó cikkek
- Hogyan alakítsunk ki jövőálló munkahelyet?
- Kevesebb táblagépet értékesítettek világszerte
- Technológiai trendek a vállalati IT piacon
- Tovább esnek a PC-eladások
- Nőttek a Mac eladások, a PC-piac azonban csökkkenő tendenciát mutat
- Hiába a sebesség, elégedetlenek internetszolgáltatójukkal a fogyasztók
- A radikális változás már úton van, de vajon ki ül a volánnál?
- A Microsoft elismerte a Sony európai fölényét konzolfronton
- Solid 2015 harmadik nap – miért fontos, hogy a kormány átlátszó, digitális, naprakész legyen?
- Egyre több magyar háztartás használ digitális készüléket
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége
A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.