Több ügy intézhető otthonról, e-kényelmesen

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 18. 16:45

Itt vannak a főbb e-közigazgatási fejlesztések: több mint 300 milliárd forint jut e- közigazgatási fejlesztésekre a következő években.

312 milliárd forintot különített el a kormányzat e-közigazgatási fejlesztésekre a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent Közigazgatás- és Közszolgáltatásfejlesztési Operatív Program (Köfop) éves fejlesztési keretében. Az éves fejlesztési keretben négy, a területi közigazgatás fejlesztését szolgáló projekt kapott helyet, melyek a kormányhivatalok számára nyújtanak informatikai megoldásokat.

Többek között ilyen lehet a kormányablakok úgynevezett „munkafolyamat-támogató rendszerének” fejlesztése, az elektronikus űrlapok kitöltésével és hitelesítésével otthonról intézhető ügytípusok körének kibővítése, az állami nyilvántartások közötti információáramlás továbbfejlesztése, valamint az önkormányzati informatikai rendszerek és a hozzájuk kapcsolódó ügyintézések egységesítése.

 



Mint ahogy erre a MultiContact szakértői rámutattak, miközben a kormányablakok egyre több feladatot, köztük okmányirodai feladatokat látnak el, a szükséges informatikai háttér hiányában az ügyintézők – az „azonnal intézhető” ügyek, például okmányügyek kivételével – sok esetben még csak annyit tudnak tenni, hogy tájékoztatást nyújtva segítik az ügyfeleket a papíralapú nyomtatványok, kérelmek kitöltésében, majd a beadványokat továbbítják a kormányhivatal illetékes szakterületének. A kormányablakok munkafolyamat-támogató rendszerének fejlesztésével a jövőben a papíralapú kérelmek továbbítása helyett megoldódhat közvetlen, a megfelelő informatikai szakrendszerhez irányuló adattovábbítás, ami nagymértékben gyorsíthatja az ügyintézést.

A kormányablakrendszer fejlesztésével emellett tovább bővül majd azoknak az ügytípusoknak a köre, amelyeket otthonról intézhetünk. Például a családtámogatási ellátásokat nem kellene papíralapon, személyes ügyintézés keretében kérelmezniük az érintetteknek, hanem a kérelmüket otthonról, elektronikus űrlap kitöltésével és hitelesítésével tudnák közvetlenül beküldeni az ellátási igényt elbíráló hatóságnak.

Ha az űrlap kitöltésében elakadnának, akkor akár egy internetes (videochat) hívást is igénybe vehetnek. A fejlesztéseknek köszönhetően például a házasságkötéskor a névváltoztatásról értesítést kaphat minden érintett hatóság, és a folyamatban lévő ügyekben nem kell külön bejelenteni a névváltozást.

Forrás: hirado.hu

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt évig a Themze fenekén volt egy iPad Mini, ami most döntő bizonyíték egy büntetőügyben

A londoni Metropolitan Rendőrség 2024 novemberében egy iPad Minit talált a Temze folyóban, nem messze az O2 Arénától. A készülék több mint öt évig hevert a víz alatt, mégis sikerült adatokat kinyerni belőle, amelyek kulcsfontosságúak voltak egy bűnügyi hálózat felgöngyölítésében. 

2025. március 26. 15:28

Trump intézkedései, melyek megrengették az infokommunikációs szektort

Donald Trump másoodik elnöki ciklusa alatt máris számos döntés született, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolták az infokommunikációs szektort. Ezek az intézkedések nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is éreztették hatásukat, különösen az Európai Unióban, amelynek alkalmazkodnia kellett az új amerikai megközelítésekhez a digitális szabályozás terén.

 

2025. március 8. 15:17

Elon Musk és Donald Trump: A technológia és politika összefonódása az amerikai kormányzásban

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Donald Trump elnök kinevezése révén a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium társelnöke lett. Ez a lépés új dimenziót nyit a technológiai szektor és a politika kapcsolatában, miközben kérdéseket vet fel a kormányzati reformok irányáról és hatásairól.

 

2025. március 6. 11:22

Elon Musk e-mailes ultimátuma: káosz és ellenállás a szövetségi hivatalokban

Elon Musk, az amerikai kormányzati hatékonyság javításáért felelős vezető, e-mailben szólította fel a szövetségi alkalmazottakat heti teljesítményük igazolására, azzal a fenyegetéssel, hogy a válaszadás elmulasztása felmondásnak minősül. Az utasítás zűrzavart és ellenállást váltott ki a kormányzati szervekben.

 

2025. február 25. 19:24

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

Reneszánsz időket élünk, ami nem mindenki számára egyértelmű, sőt sok kedves olvasó arra gondolhat, hogy harminc év alatt - a rothadó kapitalizmus fővárosában - kissé megbuggyanthatott.
Nézzük akkor, mit is értek reneszánsz idők alatt. 

2024. december 9. 16:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12