Közvetlen videófeltöltéssel újít a Twitch
A YouTube-bal harcba szállva jövőre új funkció érkezik a Twitch háza tájáról. A hivatalos bejelentés szerint 2016-ban debütál a közvetlen videófeltöltés.
A Twitch hivatalosan is bejelentette új megoldását, miszerint a jövőben lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy közvetlenül töltsenek fel videókat. Az új opció a hivatalos bejelentés szerint 2016-ban érkezik.
A rivális YouTube a múlt hónapban mutatta be saját videóalkalmazását és a hozzá tartozó weboldalt, a YouTube Gaminget, amely lehetővé teszi a felhasználók számára a 60fps videók streamelését.
A Twitch ezzel a lépéssel most először teszi majd lehetővé a felhasználók számára, hogy olyan tartalmakat is elérjenek az oldalon, melyek nem élő közvetítések, vagyis az egyes videók utólag is megtekinthetők lesznek, illetve egyéb felvételek is felkerülhetnek.
Ez tehát azt jelenti, hogy ha az adott műsorszolgáltató éppen nem közvetít élő tartalmat, a felhasználónak akkor is lesz mit néznie, mert az egyes videók folyamatosan elérhetők lesznek. Ez egy új iránynak, a szerkesztett felvételeknek is teret ad az oldalon.
Forrás: TheVerge.com, Droidgamers.com
Kapcsolódó cikkek
- Már több mint 80 ezren látták a magyar „Nokia-rapper” videóját
- A YouTube iOS alkalmazása is teljes képernyős tartalmakat kínál
- Teljes képernyőn nézhetők a vertikális videók a YouTube Android appjában
- 60 fps videókat is nézhetünk a YouTube Android és iOS alkalmazásában
- Az utolsó vacsora az okoseszközök világában [Videó]
- 360 fokos videók a YouTube-on
- Ezt a klipet 800 milliószor nézték meg
- Katy Perry a YouTube 2014-es sztárja
- Online filmterveket finanszíroz a Médiatanács
- Napi 1 millió percet youtube-oztak az UPC előfizetők
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Felhasználói visszajelzések formálják az új MÁV+ appot
Egy héttel ezelőtt, 1500 tesztelő részvételével indult el a MÁV-csoport új mobilalkalmazásának bétatesztje. Az informatikai szakemberek folyamatosan feldolgozzák a beérkező visszajelzéseket, hogy a jövő heti hivatalos bevezetésre a tesztelők által jelzett kisebb hibák már kiküszöbölésre kerüljenek.
Cápák között Győrben
Balogh Péter – vagy ahogy sokan ismerik, Balogh Petya – startupper, angyalbefektető, mentor és a Cápák között című tévéműsor egyik cápája, a Széchenyi István Egyetem Spinoff Extra programjának vendége volt. Az előadó nemcsak saját életútját osztotta meg, hanem értékes tanácsokkal is ellátta azokat a fiatalokat, akik vállalkozás indításán gondolkodnak.
Zöld energia az európai gyógyszeripar és egészségügyi ágazat számára
A Schneider Electric Energize programjának keretében egy négy céget tömörítő vásárlói csoport 10 évre szóló megállapodást kötött évi 245 GWh megújuló energiaforrásból származó áram beszerzésére. A program „Sustainability Business” üzletága a tárgyalások során tanácsadóként segítette a szerződést aláíró cégeket.
AI forradalom a pénzügyi szektorban is
A mesterséges intelligencia (AI) forradalmának egyik legnagyobb haszonélvezői várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lesznek, amennyiben nem áldozzák fel a fogyasztói és felhasználói bizalmat a gyors eredmények érdekében. Az innováció és a bizalom fenntartását célzó uniós szabályozás 2026. augusztusáig fokozatosan lép életbe. A közelmúltban a KPMG Magyarország magyar és nemzetközi szakértői, valamint ügyfélkörük képviselői üzleti beszélgetést tartottak a témában.